December

A szabályok azért vannak, hogy eltérjünk tőlük, mondom én. Erről minimum kétoldalas értekezést írhatnék, de ez a bejegyzés egyébként is majdnem végtelen hosszú lesz... A játék szavait ugyan megtartottam, de átrakosgattam időnként más napokra, hogy aktuális legyen és kész.

Elsején 6 órakor csontváz karácsonyfát készítettem, nyers fába csavart 

tekerni egyszerű kézi szerszámmal is könnyedén lehetséges.

Másodikán reggel valahol az első adventi csillag alatt álltam.

Harmadikán Sucika nagy baglya mellé odakerült egy fotó erejéig egy pici, amit 

az egyik kolléganőm horgolt. Énekelni továbbra sem szeretek társaságban.

Negyedikén szükségét éreztem egy pár piros fülbevalónak így rittyentettem azt is, aprót...

Ötödikén krampuszmulatság volt az osztályban, a szekrényemben egész használható

 szerelést találtam, bár egyesek szerint inkább csizmás kandúr voltam, mint krampusznéni.

Hatodikán árnyék, ott, hát hol másutt?

Hetedikén ezüstnek látszó fenyők. A férjem munkahelyén ilyet osztogattak, mindenkinek 

egyet, ő mégis néggyel jött haza, mert volt, aki elcserélte vele egy szaloncukorért.

Nyolcadikán... na ekkor döntöttem el, hogy átvariálom a napok témáit, mert előző nap 

az Árkád fényeiben mászkáltunk, azokat bezzeg nem fotóztam. Maradt a madaras tecsó, 

mert aznap ott vásároltunk. Nem valami látványos...

Kilencedikén olyan az időjárás, mint az egész hónapban. Borult az ég, csapadék nem

 várható,  fúj a szél, hideg van és ha kimegyünk az udvarra, akkor jól fel kell öltözni.

Tizedikén zöld sapka került a fejemre, mert 30 év kihagyás után szükségét érzem annak, 

hogy valami melegítse füleim. Minta nincs, csak úgy kötöttem, ahogy a kezemből jött. 

Na jó,  azért le tudom számolni. Azóta a nyakmelegítő is elkészült meg lesz egy csuklómelegítőm is. Elvileg.

Tizenegyedikén r mint Rita járt nálam, mert végre gazdája lett a szívecskés takarónak 

és cserébe ezeket kaptam tőle. Szerintem én jártam jobban. 

Tizenkettedikén piros, mert kábé eddig volt használatban az adventi kalendárium,

hiába, késtem vele úgy 40 évet...

Tizenharmadikán kompozíció rénszarvassal, mert azokat szeretem, pláne, ha mélák(ok).

Tizennegyedikén Gödöllőre mentünk a kölykökkel, gondoltam, ital gyanánt benyomok 

majd egy puncsot ott, de aztán elrohangáltam az időt, így lett belőle az a bizonyos fa.

Tizenötödikén reggel égi fények. A szomszédban kivágták mindhárom elszáradt fenyőt.

Tizenhatodikán boldoggá tett, hogy feladtam a szokásos karácsonyi képeslapokat.

 Gyakorlottan a másik postára mentem és ott most sem volt gond a vastagsággal. 

És ott a táskámat sem kérte el a postáskisasszony, hogy belenézzen, miként is varrtam össze...

Tizenhetedikén a gyerekeknek is megmutattam, hogy lapot írni és feladni micsoda élvezet.

Szegények, azóta is várják a visszajelzést mind a négy illetőtől...

Tizennyolcadikán ideje, hogy kedvenc hóembereim fogadják a hozzánk betérőket. 

És mivel ideje lenne a hóesésnek, a picasa varázsolt köréjük azt is.

Tizenkilencedikén figyeltem a postaláda zörrenését és ím, érkezett is valami.

Huszadikán olyan ajándékot kaptam, amilyet huszonegy éves pályafutásom során sosem: italt! Nem is akármilyet, a nagypapa saját termelésű balatoni nedűjét. 

Huszonegyedikén teljes pompában a csontváz karácsonyfa, az utolsó díszt ebben a pillanatban aggatja rá Gréti (harmadszor nyúl oda, mintha, mert lemaradtam a kattintással mindig). Tulajdonképpen egy ronda, eltakart ajtón függ a tábla, 

amin a fa van, ami valójában egy adventi naptár.

Huszonkettedikén kitakarítottam a lakást, a kád is majdnem olyan ragyogó, 

mint a dér a kerti tárolónk tetején. Nem trükk... szúnyogháló...

Huszonharmadikán immár hagyomány, hogy feldíszítem azt a bizonyos konyhaajtót 

a karácsonyra kapott lapokkal. Idén ekkorka a gyűjtemény.

Huszonnegyedikén nem csomagoltam be a Rákóczi túróst, így utaztattuk, pőrén.

Huszonötödikén a nap legjobb dolga így zajlott, hatan ültük körül az asztalt 

otthon és kanalaztuk anyu utolérhetetlenül finom húslevesét.

Huszonhatodikán hol aludtam volna, ha nem a szokásos helyemen, 

de abban nincsen semmi látványos, ellentétben ezzel...

Huszonhetedikén mit csináltam? Éppen kidobáltam az összes foltos szabásmintám,

 amit akkor használtam, mikor még nem volt körkésem. 

Már évek óta azzal szabok, minek őriztem szatyornyit, nem is értem.

Huszonnyolcadikán majd fél órácskát várakoztunk, hogy jegyet válthassunk a Királyba,

 mögöttünk egy asszonyság valami félelmetes vehemenciával szidta a kormányt. 

Ezzel különösebben nem érintett meg, hanem egyszer csak "a sok mocskos pedagógusra" 

terelte a szót, akik most "azért kaptak fizetésemelést, hogy elbutítsák a gyerekeket". 

Gondoltam, kiázik majd belőlem a 40 fokban a szégyen, de nem... a fenébe! 

Huszonkilencedikén ezekről az árnyékokról eszembe jutott az év legjobb dolga,

pontosabban az év legjobb képe.

Harmincadikán egy óra alatt(!) új szemüvegem lett, majd kilakkoztam a körmöm, 

mert ehhez a szemcsihez dukál az ilyesmi, aztán beüzemeltem az orrszarvút. 

Kissé idegen még ez az én.

(Csak zárójelben ugyan, de a további sértődések elkerülése végett itt kell megjegyeznem, 

hogy szintén harmincadikán kaptam még 2 karácsonyi és 1 újévi képeslapot 

mindenféle jókívánságokkal, melyeknek igen-igen örülök.)

Harmincegyedikén ismét útra keltünk, de kastély helyett csak ködöt találtunk, aztán tejfölt, 

majd mivel az orrunknál tovább nem láttunk, inkább hazajöttünk.

Mindjárt véget is ér az a bús, borongós esztendő. 

Ünnepelnek az utcán.