2023. április 1., szombat

2021 decemberében

újabb fiúcska érkezett a családba. A nagytesó mániákusan rajong mindenféle járműért, 
az öcsi kedvelje inkább az állatokat, gondolta a húgom. 
Úgyis bak lesz, kapjon első ajándékként egy horgolt őzbakot!


A rágóka nagy sikerére való tekintettel belefoghattam egy nyunyókába,


bújjon ahhoz (is) álmatlan éjszakákon a csimota.

Mire befejeztem e kettő jószágot, már odáig voltam ezért a színtrióért, 
így meglódult végre a fantáziám, minek következtében még nagyobb örömmel 
vágtam miszlikekbe a fentiekhez hasonló színű anyagokat, 


majd egy héten keresztül az esti varricskázás  ígéretének lázában égtem boldogan napközben is. 


A falvédő/takaró/játszószőnyeg igazán kedvemre való lett.


A következő kérés egy kerek névtábla volt, hímezve, körben horgolva, lett ez így.


És mivel a neten ennek a figurának ücsörgő változatát is megtaláltam, 


végül készítettem  még egy képecskét, ami hímzett is, foltvarrott is és horgolt is.


És amint azt a dátumból látjátok, a gyermek végül jól kibabrált velünk, hiszen 
a tervezettnél pár nappal korábban érkezett, ezáltal nem bak, hanem nyilas lett. :)

4 megjegyzés:

  1. Az utolsó mondat nagyon jó 😆
    Az alkotásaid meg szenzációsak! Annyira bájos a figura, olyan jók a színei, nagyon passzolnak egymáshoz.
    Jaaa, és irigylem a kézügyességed, olyan egészséges szinten ☺️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Cseles a kiskrapek egyébként is. Szarvasok meg állatkák helyett ő is brűzik mindennel, akár van kereke, akár nincs. :) Még abban azért bízom, hogy nem akar vadász lenni nyila létére, mert akkor leszek igazán paff! :)
      Köszi, a dicséretet, örülök, ha tetszenek a munkáim. Most épp másfél év termését kéne posztolgatnom, ugyanis addig szüneteltettem a blogolást. :)

      Törlés
  2. Jól kibabrált veletek a lurkó.. de nem baj... lényeg hogy egészség legyen...Az ajándék meg azért ajándék és nem is akármilyen...nagyon szuper...A takaró és nagyon szép... preciz munka...Amugy meg annyira jók ezek az amigurumik... imádom őket, késziteni is meg amúgy is..van jó pár amitől egyenlőre megvállni sem tudtam...Mennyire kedvelik a gyerekek igazából nem tudom, mert nincs a családba kisgyerek...sokat készítettem már..A 25 éves unokámnak készitek évek óta... van hogy külön kérés hogy ez vagy ez legyen...
    Annyit változott a rendszer, annyira megbonyolitották, hogy nem tudlak felvenni a látogataim közé.. vagyis igen, de az összes alján ott ücsörög a blog, és ha teszel fel, nem jelenik meg... Nem tudom hol rontom el a felvételt, igy aztán mindig elmarad az olvasás...
    Kellemes ünnepet kívánok, jó locsolkodást..!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig vacakolnak valamit ezzel a bloggerrel, Vera. Régen olyan egyértelműen ment minden, most lecsupaszítva sem működnek rendesen a dolgok. Például hová tüntettek alapvető modulokat? :-(
      Az amigurumikat én is szinte csak magamnak csinálom, szórakozásból, de azokat szeretem igazán, amiket a magam feje után horgolok. :) A családom (Nagylábú Pocakosék) létszáma immár 19 főre szaporodott, igaz kettőt örökbe adtam. :) Legközelebb őket hozom, jó, hogy említetted.
      Köszönöm, itt alapos volt a locsolás, az égiek már mindent rendesen megöntöztek, rá sem lehet menni a kertre, de legalább hajt minden bolondul . :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...