Nos, akkor

ahogy ígértem, most egy fényképezőtartó elkészítésének tutoriálja következik, méghozzá ezé itt.

Legelőször a hátlaphoz szabtam ki a jelen esetben 35x15,5 cm-es anyagot és 

a béléshez egy centivel kisebb vékony vatelint. Normál helyzetben lidis felmosóval dolgoznék, 

de ezt magamnak készítem, ezért mindenféle máshonnan 

lenyisszantott darabot is fel tudok használni. 

Jöhet ez a borzalmas rúzsás anyag plussz egy rétegnek,

ezen cerkával feljelölöm az anyag felét és a középső blokk majdani helyét (lidisnél persze 

arra firkálnék kapásból). A rétegeket a korábban már nem egészen bevált, ámde méregdrága ragasztósprével összeragasztom. Azt nem tudom, van-e értelme a dolognak, 

de ezután én egy kicsit mindig meg is vasalom a szendvicset...

kinyisszantok 5 db téglalapot, ezekből lesz a tok középső blokksorozata

(ezek 6,5x9 centisek)

ebből négynek a rövidebbik széléhez felvarrok egy-egy kétcenti széles egyenes(!) pántot

lekörmözöm vagy levasalom, kinek mi tetszik.

A szendvicsem közepére odateszem az ötödik téglalapot és hozzátűzöm az egyik felpántozottat,

majd varrással rögzítem a sok réteget egymáshoz. 

Ezt a műveletet a másik oldalon is elvégzem, majd a felvarrt blokkokat színükre hajtom

és a maradék két blokkocskát ugyanígy rögzítem hozzájuk.

A ronda rúzsás anyagól levágok kb. 2 milit, hogy később ne vigyorogjon kifelé a bélésből.

(Közben lehet elgondolkodni azon, hogy is készült ez a fotó?)

Összevarrom a tartó oldalához szánt anyagot a szintén kétcentis egyenes pánttal,

majd az előzőekhez teljesen hasonlóan felvarrom a szendvicsre jobbról és balról.

Ilyen lesz a színén,

emilyen a visszáján.

Megspóroltam a tűzést! A kilógó széleket lenyesem és egy kisebb kalandot teszek 

a kézi varrás irányába, mert az a meggyőződésem, az 

soha nem maradhatik el egyetlen esetben sem.  

Meranélkül nem kézműves a remek. (Mondjuk az sem, ami zsinórban készül szerintem.)

Csak ennyi, néhány öltés, gombozás után ívesre igazítom a két végét,

majd ferdepánttal zárom.

Beleügyeskedem a cipzárat, ezt én kétszer szokom rögzíteni, előbb közvetlenül a fogak mellett, 

majd a pánt túlsó oldalán ugyanennyire. Macerás művelet, rövid a cipzár, rövid az anyag, 

aki próbálta, tudja, hogy könnyebb lett volna a kétoldalas megoldás.

Színén gombostűvel rögzítem a helyére a nyakbaakasztót

és hátlapjára fordítva összevarrom az immár tasakot. Lusta vagyok átfűzni a lock négy szálát, 

(persze, az enyém lesz, nekem jó lesz így is), így csak sűrű cikkcakk öltéssel szegek.

A sarkokat összenyomom és az aljára merőlegesen csücskösítem, így lesz mélysége is a toknak.

Kifordítom és mutatom a hátulját, mert ugye az elejét már láttátok fönn. 

Kétoldalúak a táskáim jóideje, nehogy már arra kelljen figyelni felkapáskor, hogy rakom a vállamra! 

Itt még hiányzik a nyitást megkönnyítő gyöngyöcske, ami csak fából illetve kerámiából lehet, 

minden műanyag megyen a suliba.

S akkor itt a duópack kivételesen színhű képen.

Felhívnám figyelmeteket a háttérben lévő gyertyára, mely éppen 

a megfelelő ívben hajtja meg fejét a látottak kapcsán. 

(A képet hosszasabban bogarászók kedvéért látható itt még férjem Ritája, Hannus cicája..)