Röptében

Hazatértek Zsuzsiék otthonról. Kissé meggyűrte őket az út, azt hiszem, maradnak is így egy ideig, mennek szekrényt lakni - legalább nem porosodnak egy lerabolt lakásban. Jó lenne nekik új otthont találni... Emlékszem, milyen elégedett voltam, mikor elkészültek, aztán valahogy senkinek nem jött be ez az amerikanizálódott színvilág. Hiába mutogattam, hogy ez kézi rátét ám itt láthatatlan öltéssel, rajtam kívül nem ájuldozott tőle senki. 

Szóval ezzel telt a húsvét nálunk, a szokásos rohamlátogatással, immáron kihagyhatatlan ládázással körítve. Ócsán jártunk már két éve, akkor éppen forgatták a Katedrálist ott, így be sem szagolhattunk a templomba. Most viszont! Ünnepi szertartásra készültek a népek, mehettünk be sűrű "Áldás Békesség!"-ek közepette. Teljességgel el voltunk ragadtatva... Fotót ugyan egynél többet nem volt képem készíteni bévül, hisz intim ez a tevékenység kérem oda-vissza.

Azzal viszont nem kis feltűnést keltettünk, amikor elővettük szerény elemózsiánkat és a szomszédos parkban megtízóraiztunk. Álca volt ez különben, hisz az orrunk előtt ott lapult a GCOCST, azt meg ugye nem kellene mindenki szeme láttára előbányászni az egyébként is szemtelen rejtekből. 

Otthon - családi kör - gyomrok degeszítése - szájak kiszárítása  - folyamatos beszéd közepette. A legfontosabbak nem publikusak...

Városnézés, utcák fürkészése, kit lát-mit lát véletlenül az elszármazék: balról óvodám, jobbról iskolám, régi osztálytermünk ablakába felpillantás (ez nem maradhat ki sosem) után kis szívszorulással vegyes örömmel nyugtázása annak, hogy igen, munkálkodik a Móni. 

 GCKKH és GCHACS szégyen(?) bevallani, hogy a kötelező pontokat nem jártuk be, hiszen annyit üldögéltünk előttük-rajtuk (bizony még a szégyenkövön is nyári estén)... jelszófejtés saját kútfő által... A gyerekkor mindenütt, ahogy apu valahol a magasban zsaluzza a három tavasz emlékművét én meg lesek fölfelé kibüszkülve azóta is - hiába az átpolitikázódás.

Na, akkor most vége is a tespedésnek egy időre, megyek összerakni a holnapot...