Minden évben festek tojást, pontosabban kb. huszonötödmagammal csinálunk valamit, aminek az eredménye többé-kevésbé hasonlít arra a bizonyosra. Eleinte rezsóval mentem iskolába, ruhafestékben rotyogtattam a tojásokat a tanári asztalon egészen addig, míg azon egy szép barna égésnyom keletkezett. Megrongáltam a kincstári tulajdont. Ez a technológia innentől kezdve tabu lett. Azok a kimondottan tojásfestékek sem jöttek be, hiszen egyszerre kb. 100 tojást kellett volna rögvest díszíteni. Mi lenne, ha a festékboltban kapható tasakos fapáccal próbálkoznék? Működik, jelentem. Itt a régi prototípusok, mellette a gyerekkézből kikerültek.
Mivel forró viasszal írókázni nem ildomos egy osztálynyi másodikossal, marad a kihegyezett viaszgyertya. Megrajzolás után hurcika pálcikára tűzzük a kukut és vastag ecsettel már nyomban pingálható. Két perc száradás, áttörlés és készen is lennénk.
Születettek később sámántojások:
A hagymalében főzöttet tavaly karcoltam, bizony igen kezdetleges lett:
Most az elsősökkel berzseltünk, sajna ott nem volt időm fotózni (tessék elképzelni, miért is nem...), ezért az enyémeket mutatom. Anyu direkte pici jércetojásokat gyűjtögetett nekem, milyen jó is, hogy belemegy a játékomba!
Ezek cseresznye és bíbor páccal készültek, de ott fönn, azok a szép pirosak rózsafa színűek. Olyat most nem leltem sem égen, sem földön. A szarkaláblevelest nem kis bosszúságomra eltolta, mert a bíbor festékes ronggyal áttöröltem, ettől rózsaszín lett a lenyomat.
A felsőt a legalantasabb gyom díszíti.
