Templomban térgyeplős

Persze ez nem olyan térdepelés ám, gondolhatjátok, bár az áhítat majdnem megvan 

az üvegpadló alatti Árpád-kori szentély okán. Az egyszerű, laikus, magunkfajta halandó

 közelebbről nem láthatja, mert odalenn állandósult a szentségimádás pontosan az oltár alatt.

Az oltár alatt, amelyben muránói ereklyetartóban ottan látható beépítve 

Szent Gellértünk sarokcsontja. Ergó azt imádják odalenn!?

Világosítson már valaki fel ezekről a vallási rituálékról, mert bennem általában meghűl a vér 

az ilyesmi ereklyéktől, anno Páduában a helyi Szent Ferenc megaszalódott nyelvétől 

és Sienában Szent Katalin hasonló állapotú középső ujjától is egészen 

más irányba futottak a gondolataim, dementen.

A röpke 760 kilométeres kitérő után térjünk vissza gyorsan a Belvárosi Főplébánia Templomba,

Budapest legrégibb templomába,

ahol a régi belbecset majdhogynem teljesen elfedi a mai külcsín.

Mi, akarom mondani, ki az, aki mindezek ellenére idehozott minket?

Egy 700 évig vakolat alatt rejtőzködő Trónoló Madonnácska

meg az ölében az anyjának almát nyújtó dedecske.*

Az idők tanújának nevezik a templomot, mert 

a római kortól 20. századig minden kor hagyott rajta nyomot. 

Zsigerileg érzékelhető folytonosság.

 

Mellesleg ezer titok és érdekesség.

Különben meg ébred a tavasz,

a jégtörős, a sugaras hív magával

a Margitszigetre,

ahol kinyílott a téltemető.

*

Miáltal a nő csak bűnös lehet, vagynagyritkán szencűz.

A tavasz

legelső napsugarai idén is kicsalogattak minket egy kis sárdagonyászásra, 

de az alábbi képek nem akkor készültek, amint az nyilvánvaló. 

Olyan helyre igyekszünk, ahová nem illik négy keréken gurulni, holott járható lenne 

azzal is a szántóföld melletti út. Különben meg 546 méter az oda és pont annyi a vissza is. 

Szélben, igazán finom, meleg szélben, amit itthon soha nem éreztem meg ezelőtt. 

Somogyi dombocskán bandukolunk felfelé, várva és mégis váratlanul bukkan fel előttünk 

Somogyvámos pusztatemploma.

Szép, hosszú, rávezetős a csapás, legyen időd felkészülni a csodákra.

Mondjuk nekem minden Árpád-kori templomunk egy csoda, pláne akkor, 

ha csak néhány falmaradvánnyal mutatja meg egykori fenséges voltát. 

Csonka tökéletesség.

Viszonylag gyorsan rátalálok két fal szögletében a helyemre és bámulok, bámulok csak felfelé.

 Mérhetetlen csend van itt és nyugalom, leginkább magamban, legbelül.

Itt megint tudom, áll fölöttünk valaki. 

Lehet Isten, Krisna, Allah a neve, vagy Földanya, az biztos, hogy hatalmas.

Nekem Teremtőm

firkál az égre a kedvemért, miközben kerülöm gyönyörködve a házát

és  fénye útját... 

A hét évszázados toronyról azt mondják, pusztába kiált.

Szerintem útjelző.

Múltból jelenbe,

földről égbe,

elmúlásból életbe vezetőé.

Vidítóul megmutatom a legszebb képet, amit összebarmoltam egy felirattal.

Ez a ládázás jó ürügy némi múltba tekintésre. Kilenc évvel ezelőtt a közelben 
egy másik isten másik templomában ért először a Jóember lábujja a lábujjamhoz. 

Azóta sem felejtettem el annak a fiatal szerzetesnek a sóvár tekintetét, 

aki véletlen megleste a pillanatot.

...

Bizonyossági alappont nekünk Somogyvámos.

Ha 90 éves lennék

vagy akár 20, komoly kutakodásba kezdenék Árpád-kori templomok ügyében. 

Idő kellene hozzájuk, sok-sok idő... Ennek hiányában beérem azzal, hogy néhanapján megsimogassam egyiknek a falait. Mindenféle barbároknak köszönhetően 

csak kőhalmok ezek sokszor, mégis az az érzésem, hogy láblógázva ott ül 

a Jóisten mindegyiknek a tetején. Akkor biztosan, amikor arra járunk.

Íme, a legutóbbi romhalmaz. Amikor megláttam a körbezsaluzottságot és a rengeteg betont, nem kicsit zöccent a a szívem. Pedig hogy is lehetne másként műemlékvédelem?

Ezen az rácson sem jutottunk be, holott nyitva lenne tavasztól őszig.

Még szerencse, hogy volt egy fülesem, miszerint körbe kell kerülni a templomot, így rohanvást futottam előre nem törődve kivételesen azzal sem, hogy a Jóember valami omladék irányába halad szintén határozott léptekkel. Mire megérkezett, én már hosszú percek óta ebben a pozícióban leledzettem, amit aztán ő sem tudott elhagyni sokáig.

Mert ezt látni odabenn.

Dömös, Prépostsági altemplom

Ha bejutunk, sem tudunk ezeknél tökéletesebb képeket készíteni, 

nézzétek meg őket feltétlen! Na ugye, van már új úti célotok!

A nap további részében megmásztuk a Rám-szakadékot, továbbá átsétáltunk a 

Jász-hegy üstökére egy újabb átázott ládáért. Az már csak itthon derült ki, hogy ez a hatórányi hegynek föl meg le éppen tizenegy kilcsimetri volt, plussz ez a tevékenység lényegesen hatásosabbnak bizonyult farizomilag, mint a Rubintrépa hetente ötször. 

(Utólag a képeket szemlelve döbbenten tapasztaltam, milyen borzalmas, ha az ember 

foltos hátizsákja nem passzol a foltos fényképezőtartójához, ezért a következő bejegyzésem 

az utóbbi elkészítéséréről szóló tutoriál lesz mintegy 892 képben.)