2020. április 6., hétfő

Tavasznyitogató sztúpaság

Pontosan 4 éve ilyenkor az életem egy igen nagy kérdésére kerestem a választ. 
Kerestem én mindenütt, ám a válasz nem akart megérkezni, 
csak a kérdés lett egyre szívbemarkolóbb bennem.

Akkor vetődtünk el Tarra, még az Árpád-kori templomok bűvöletében... mert milyen mókás lenne, 
ha mellesleg avagy azzal párhuzamosan egy buddhistát is meglátogatnánk. 

Akkor és ott, pont a tari Buddhánál állított meg egy tábla, amin rajta volt a válasz 
és talán attól a rácsodálkozástól kezdett kerekedni újra a világom. 

Azóta sztúpa kell nekem minden tavaszhoz*.

Becskén kétszer jártunk, a két látogatás** képeiből raktam össze a posztot.

A falu mögötti dombocskát Csiga-hegynek nevezik, annak a tetején áll a Megvilágosodás Sztúpa.
Kora tavasszal messze kiragyog vakító fehérségével a csupasz fák közül.


A magaslatra keskeny szerpentin, betonozott utacska vezet.

A megtisztulás útja, ahogyan Tóni nevezi.***

Lehet, utánaolvasott (vagy előre), mindegy, ezen az úton az is létre jön, 
aki nem Buddhát nevezi istenének.


Éppen csak éled a természet, a domboldalban mindenütt tavaszi héricsek sárgállnak.


Lecsalnak az útról oda, ahol már csak a lepkék szárnyának csattogását hallani. 

Szélben  lobogva száradó lepedők hangja.

  

A sztúpa tetejében aranyozott Buddha lakik, ő fogadja a szemből érkezőt.


Fölötte csúcsdísz, ragyogó égi antenna.


Sugároz belőlem, sugároz belém,
mintha összekapcsolna a világmindenséggel.

Utolér a csend.


Megérkezik a békesség.


Felhők születését figyeljük. 


Olykor gomolyaggá kerekednek.


Kék és fehér itt a tökéletesség.


Még körbejárjuk háromszor.
Jobb kéz felől, ahogyan azt a nap is teszi.

Miközben távolodunk,  újra és újra visszanézek,


nem ereszti a tekintetem az égi király****.

Benne a halhatatlanság.


A sztúpa fölött folytatódik az utacska,


kis kerülővel ugyan, de a parkolóhoz vezet az is.


Azon megyünk, muszáj visszalényegülni picit,
éteri mosoly helyett emberit ölteni.


(Kikacsintós szmájli.)


Valahol a Galga mentén a tavasz első gólyapárja méla unalommal ácsorog fészkében.


A drámai hatást felhőgomolyag biztosítja.


Az első gallyat a fiú emeli fel,


félpercnyi kíváncsi szemlélődés után a lány is pakolászni kezd,


mozgásuk pillanatok alatt összehangolódik,


ugyanazt csinálják párhuzamosan: 
rakosgatnak ugyanazokkal a mozdulatokkal,
balról jobbra, balról jobbra.

Nagy egyetértésben csinosítják a fészket 


és aztán az is megtörténik, aminek meg kell történnie


ilyenkor, márciusban.


*
Pláne, mert sztúpából csupán hét van Magyarországon, 
azok közül is csak 3 látogatható nyilvánosan.

**
2018. április 8. és 2020. március 28.

***
Ezt muszáj idemásolnom a túrautak.com-ról:

A különböző sztúpaformák közül a Becske, Megvilágosodás Sztúpa a buddhista gyakorlás
 célját szimbolizálja, a teljes megvilágosodás jelképe. Ez azt jelenti, hogy megszabadultunk
 a szenvedés forrásaitól, a zavaró érzelmektől, valamint teljesen kibontakoztattuk 
a bennünk rejlő tökéletes képességeket. Egy sztúpa építésének a fő célja az, 
hogy segítsünk a lényeknek megtisztítani a tudatukat a negatív benyomásoktól, 
és pozitív benyomásokat gyűjteni - így végső soron a megvilágosodáshoz segítjük őket.

****
Az égi sakktáblán.

*****
Az építmény szimbolikus szerkezetéről itt és itt olvashatsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...