...akarom mondani, anyáink napja van ma, hiszen 26. éve, hogy ezen a napon nem csak
az én saját anyukámat köszöntöm,
hanem áttételesen ugyan, de egyosztálynyi gyerekét is.
Idén ezzel:
Negyedikesek vagyunk, most jutottak el a kölykök odáig, hogy az ajándékuk
teljes egészében a saját munkájuk, egy kis lapozó, melynek elejére rajzoltunk életfát,
hiszen az anya az élet maga, életünk eredendője.
Belsejébe szintén rajz került, melynek témája anya és én
(vagyis ő, hiszen a tízéves rajzolta, nem pedig én).
A bal oldalra az anyukájáról írt fogalmazást mindegyik már-már kiskamasz.
Nehezen kezdtek hozzá, akár ahhoz a fogalmazáshoz, amit hetekkel ezelőtt magukról írtak. Mert magunkról olyan nehéz írni, anyáinkról ezek szerint még nehezebb.
Aztán mégis belelendültek és elcsendesedtek.
Írtak, nekem meg eszembe jutott, hogy 3 évvel és 8 hónappal ezelőtt ugyanilyen
odafigyeléssel, akkor még kidugott nyelvekkel rajzolgatták az állóegyeneseket.
Bevallom, elérzékenyültem és óvatosan (nehogy észrevegyék)
elmorzsoltam a szememben egy könnycseppet.
Hamarosan kirepülnek.
Pero que bonitas tarjetas!!!!
VálaszTörlés