Anyák napja...

...akarom mondani, anyáink napja van ma, hiszen 26. éve, hogy ezen a napon nem csak 

az én saját anyukámat köszöntöm, 

hanem áttételesen ugyan, de egyosztálynyi gyerekét is. 

Idén ezzel:

Negyedikesek vagyunk, most jutottak el a kölykök odáig, hogy az ajándékuk 

teljes egészében a saját munkájuk, egy kis lapozó, melynek elejére rajzoltunk életfát, 

hiszen az anya az élet maga, életünk eredendője.

Belsejébe szintén rajz került, melynek témája anya és én 

(vagyis ő, hiszen a tízéves rajzolta, nem pedig én).

A bal oldalra az anyukájáról írt fogalmazást mindegyik már-már kiskamasz. 

Nehezen kezdtek hozzá, akár ahhoz a fogalmazáshoz, amit hetekkel ezelőtt magukról írtak. Mert magunkról olyan nehéz írni, anyáinkról ezek szerint még nehezebb. 

Aztán mégis belelendültek és elcsendesedtek. 

Írtak, nekem meg eszembe jutott, hogy 3 évvel és 8 hónappal ezelőtt ugyanilyen

 odafigyeléssel, akkor még kidugott nyelvekkel rajzolgatták az állóegyeneseket. 

Bevallom, elérzékenyültem és óvatosan (nehogy észrevegyék)

elmorzsoltam a szememben egy könnycseppet.

Hamarosan kirepülnek.