Két éjszakát

és két teljes napot töltöttünk Kimoloson, utolsó itteni félóránkat Psathiban 

ücsörögjük el, az egyik kikötői kávézóban frappézva. 

Juci behajózásra vár.

Mintha kilógna a sorból, holott ő van egyedül a helyén. 

Polloniában, ahová hamarosan megérkezünk, olyan keskeny a móló, hogy azon az autók

 csak orral tudnak lehajtani a szárazföldre. Emiatt itt fel kell tolatniuk a kompra. 

Maximum 16 autót képes egyszerre szállítani a Panagia Faneromeni, annyit is csak akkor, 

ha nem fúj erősen a szél. Ma még két komp jön vissza ezután, ezért nincs akkora 

tolongás, különben ideúton érdemes lefoglalni főszezonban a visszautat is.

Szelíd hullámokon ringatózva negyed óra Milosz keleti kikötője, onnan 

újabb negyedórácska alatt elérhető Plaka, a sziget fővárosa, ott lesz a szállásunk.

Plaka dombon fekszik, tipikus keskeny utcás aprócska település, autóval kénytelen 

az ember leparkolni a város tövében, aztán szépen elindul bőröndjeivel és az összes 

hóbelebancával fölfelé, hegyiránt. Túlélés zajlik, a fotókat más alkalmakkor készítettem, 

van köztük reggeli, esti, délelőtti, délutáni, szóval egy nagy összevisszaság, 

csupán azért hozom őket, hogy tudjatok velünk jönni.

Az eleje így is hiányzik, kábé 100 méter emelkedő. Amikor az betorkollik 

egy merőleges utcába, ennél a jeles* épületnél jobbra fordulunk,

felmegyünk ezen az újabb lépcsősoron,

a következő sarkon, a táblánál megnyugszunk, jó irányba tartunk

hopp, az épületen kétfejű sas.

Itt kezdődik a zacskók utcája,

ennek egészen a végén jobbra kanyarog egy újabb lépcső,

ezen is felvonszoljuk magunkat és itt már nagyon örülünk, mert megérkeztünk.

A tavalyi nyaralásunk utolsó beszámolóját már úgy írtam, hogy abba 

TÉNYLEG VÉLETLENÜL BELEKERÜLT 

egy röpke utalás az idei célpontunkról.

... Kastello...

Piazza Castello

A házigazda Yannis, fiatal, barátságos, segítőkész, mosolygós, nagyon gyorsan és 

görögösen sokat beszél, miközben a lényeget csak az utolsó előtti délelőtt mondja el: 

nyári munkán van itt, egyébként Athenban tanít alsósokat**.

Na, akkor haladjunk tovább a ház előtt, ez egy fontos pillanat,

föl jobbra, újabb lépcsőn.

Tetején megállunk, kukkantunk egyet a hátsó kapu irányába,

jé, tényleg, ott van... és mi itt vagyunk.

A folyosó ajtaját becsukjuk, nahát, innen is látszik,

és a szobában körbe se nézve irány az erkély.

Valóban pompás, nem csak a bukingon volt kecsegtető a hívókép.

Látni innen a Marmara templomát, meg a Profitis Iliast,

a tengert, Tripiti malmait, szia Lalemuldur,

és egy érdekes formájú kéményt,

zummolva mögötte egy utcácskát,

konkrétan ezt, a híreset.

Mondjam, ne mondjam, úgyis tudjátok, a megérkezés gyönyörűsége.

Kiállok az erkélyre és azt vihorászom, hogy teTóni, mi itt rontjuk a városképet!

Azaz mások képeit, mert oda, ahol mi majd reggelizni fogunk, számtalan ember feltéved 

és ott fotóztatja magát fiú és lány és fiúpár és lánypár, aztán siet tovább.

A szoba (apartman) elég puritán, 

a bojlerrel is akad gond, akár az Anemosban, a vécé lehúzóját naponta reparálni kell, 

a beígért reggeli minimális, de ez mind kismiska ahhoz képest, hol vagyunk. 

Gyorsan lemossuk Kimola és Bonatsa sóját, aztán rohanunk ki a hátsó kapun 

és föl mögötte a lépcsőn,

hogy az első miloszi naplemente megcsillanhasson Tóni térdén.

Hogy hol? Azt a láblógatós helyet majd máskor mutatom.

Ma izgalmamban elfelejtettem lefotózni.

😊

*

A rajta lévő tábla bizonysága szerint egy ideig itt rejtegette megtalálója, Theodoros Kentrotas a milói Vénuszt.

**

Szörnyű önvallomás következik: a lehető legritkábban hangoztatom, hogy pedagógus vagyok,

 ellenben nem is szeretek kollégával nyaraláson találkozni.

Ájemszorri.