Koránkelő vagyok és nyáron még koránkelőbb.
Fél 5-kor, legkésőbb 3/4 5-kor megszólal a belső órám, általában még azelőtt,
hogy a Nap felkelne.
Először kikukkantok az ajtón, kelet felé persze,
aztán bekészítem a kávét, majd kiülök a teraszra.
Lesem az égbolt játékát,
az ébredő napot.
Nem is a napkeltét szeretem,
hanem a pirkadatot.
A nap ígéretét...
...s hogy abból még bármi lehet...
Holnaptól ugyanúgy felkel a nap,
csak már én nem nézem ugyanazzal a gondtalan gyönyörűséggel.
Nekem hat éve megadatik, hogy minden reggel napkeltét, vagy éppen borút csodáljak...
VálaszTörlésVégtelenül hálás vagyok érte!
Boldog nyuggerség!
Megértelek, Márta! :) Hosszú, boldog nyuggerséget Neked (és majd egyszer nekem is)! Köszi, hogy jöttél, olvastál, írtál, gyere máskor is!
Törlés