Játszom

Sosem tudtam horgolni. Na jó, egyszer készítettem egy komódcsipkét, aztán egy virágfüzért, de kábé ennyivel ki is merült a tudományom és a késztetésem. Az amigurumik láttán meg egyszerre szaladt a homlokom közepére finnyásan mindkét szemöldököm. Erre, most, a fene sem tudja, honnan, elementális erővel tört rám a horgolási kényszer.* 

Másnap megvettem ezt, hogy utánajárjak az alapoknak, nem gép előtt ücsörögve, 

hanem fotelban lapozgatva. 

Először egyéniesítettem egy gombát,

aztán persze a nyuszi sem olyan lett,

amilyennek azt Manuska kitalálta,

mert nagyon, de nagyon nem szeretem a korlátokat.

Itt kábé le is tettem az újságot** és elkezdtem a magam feje után játszadozni.

És mivel annyira, de annyira nem kedvelem a macskákat, horgoltam egy cicát.

Egy ilyen tarkalilás cicát, ami fenemód passzolt az aktuális ruhámhoz,***

ráadásul mosolyt csalt az arcomra, valahányszor rátévedt a tekintetem, 

ergó állandóan rá kellett néznem.

És akkor már tudtam, nem csupán múló lesz a szeszély, 

hanem aktuális szenvedéllyé válik hamarosan.****

*

Szeptember végén történt egy végtelenül szomorú esemény a családban. Addig bíztam benne, a húgom nem örökli a sorsot, aztán megtörtént vele is, vele még szívet tépőbben. Fájt a lelkem érte, miattuk, járt az agyam, tehetetlen ürességgel, magam nyugtatójául jött ez az egész.

**

Csak a fortélyokért azért előveszem, remekül benne vannak az alapok, pl.: hogyan kell pálcát, félpálcát, nemtommit hurkolni, mert én mittommiket horgolok továbbra is.

***

Ruhát a macskához vagy macskát a ruhához?

****

Hetente kap új társat Cicó, jelenleg öten ácsorognak egy nagy, kerek horgolt tárolóban.

Majd jönnek sorban. Életmesének mára ennyi is elég.