2020. november 10., kedd

Játszom

Sosem tudtam horgolni. Na jó, egyszer készítettem egy komódcsipkét, aztán egy virágfüzért, de kábé ennyivel ki is merült a tudományom és a késztetésem. Az amigurumik láttán meg egyszerre szaladt a homlokom közepére finnyásan mindkét szemöldököm. Erre, most, a fene sem tudja, honnan, elementális erővel tört rám a horgolási kényszer.* 

Másnap megvettem ezt, hogy utánajárjak az alapoknak, nem gép előtt ücsörögve, 
hanem fotelban lapozgatva. 

Először egyéniesítettem egy gombát,


aztán persze a nyuszi sem olyan lett,


amilyennek azt Manuska kitalálta,


mert nagyon, de nagyon nem szeretem a korlátokat.

Itt kábé le is tettem az újságot** és elkezdtem a magam feje után játszadozni.
És mivel annyira, de annyira nem kedvelem a macskákat, horgoltam egy cicát.


Egy ilyen tarkalilás cicát, ami fenemód passzolt az aktuális ruhámhoz,***


ráadásul mosolyt csalt az arcomra, valahányszor rátévedt a tekintetem, 
ergó állandóan rá kellett néznem.


És akkor már tudtam, nem csupán múló lesz a szeszély, 
hanem aktuális szenvedéllyé válik hamarosan.****


*
Szeptember végén történt egy végtelenül szomorú esemény a családban. Addig bíztam benne, a húgom nem örökli a sorsot, aztán megtörtént vele is, vele még szívet tépőbben. Fájt a lelkem érte, miattuk, járt az agyam, tehetetlen ürességgel, magam nyugtatójául jött ez az egész.

**
Csak a fortélyokért azért előveszem, remekül benne vannak az alapok, pl.: hogyan kell pálcát, félpálcát, nemtommit hurkolni, mert én mittommiket horgolok továbbra is.

***
Ruhát a macskához vagy macskát a ruhához?

****
Hetente kap új társat Cicó, jelenleg öten ácsorognak egy nagy, kerek horgolt tárolóban.
Majd jönnek sorban. Életmesének mára ennyi is elég.

4 megjegyzés:

  1. Mondom én, nem találkoztam olyan emberrel aki ne mosolygott volna, ha egy, egy horgolt figurára ránéz. Varázslatosak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, JuciKa! Főleg ebben a világban üdítő a jelenlétük. :)

      Törlés
  2. Fantasztikus vagy, és fantasztikusak a horgolmányaid! :) Én is úgy horgolok, amikor horgolok, hogy továbbra sem tudom, hogy mi, vagy egyáltalán van-e különbség a félpálca és a hamis pálca között. De azért mindig jól néz ki a végeredmény. És hogy most egy sorral több, vagy kevesebb, vagy egyráhajtásos pálca, vagy pálca... Nem mindegy. Ezeknél a cuki figuráknál mindegy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Ahogy elnézem, sokan lehetünk így. Ugyanolyan figurát, amilyet a kitalálója leírt, nem nagyon látok. ;-)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...