Ma reggel

4-kor keltem. Ez semmi másra nem utal, csak arra, hogy nincs dolgom. :) 

Épp ideje, mert az utóbbi két hét kissé feszített tempóban zajlott az évzárás miatt. 

"Halandó" ember nem tudja, hogy ilyenkor nem csak a bizonyítványt írjuk meg, hanem 

az anyakönyvet is, lezárjuk az e-naplót, ami szerencsére megcsinálja helyettem a statisztikát,

összeolvasunk, beszámolót írunk, termet selejtezünk, értekezünk, padokat költöztetünk. 

Mindent gyerekmentesen! Ez nekem mindig akkora meglepetés, hogy nem hallom a nevem

 naponta hatvanszor és a teljes figyelmem képes vagyok egyetlen dologra összpontosítani,

 hogy egészen megzakkanok ebben a nagy semmidógomban. :) 

Két napja 4 évnek mondtam búcsút, elmentek a negyedikeseim.

Azt gondolom, illőn elbúcsúztunk egymástól, készítettem mindegyiknek 

egy-egy könyvet, ami csak róla szól.

Beletettem néhány igen fontos dolgot, ami a közösen eltöltött napokra emlékeztetheti 

majd őket: a rajzot (széldíszpróba), amit a legelső tanítási napon készítettek

az első publikus állóegyeneseket,

a legelső dolgozatot,

és így tovább, fogalmazásokat, rajzokat, önismereti lapocskákat egészen az utolsó, 

alsósként megírt dolgozatig* és persze pár fotót  magukról és a legjobb osztályról, 

mert így aposztrofálják magukat.**

A borítón ott űrhajóskodik mindegyik volt 4.bés a saját, egyszemélyes űrhajójában,

amibe most, az idei nagy, közös űrhajónkból átültettem mindenkit.

Volt örömködés, rengeteg mosoly és megszámlálhatatlan ölelés,

satöbbi, amiről nem beszélhetek, de elég annyi, hogy simán nekikezdenék 

az első osztálynak ebben a pillanatban, úgy feltöltekeztem abban a másfél órában.

A virágok mellé kaptam egy könyvet, ami rólam szól és aminek ha csak a fele is igaz, 

akkor nagyon-nagyon boldog lehetek, mert azt a képet kapom vissza benne, 

amit látni szeretnék magamról.

És mellesleg két gyerek hozott nekem összesen 10 tábla étcsokit.

Amikor hazahoztam és kiterítettem az asztalra, a férjem elismerően bólintott:

-Ez igen! Végre igazi csoki! Hogy csináltad?***

Egész nyárra elegendő lesz a csokimuníció!

*

Legyen benne a kezdet és a vég!

**

Azért szeretek ebbe az osztályba járni, mert...

...itt kedves emberek vesznek körül és ha valaki mégis rosszalkodik, 

akkor azt is megtanítjuk a jó modorra,

… mi vagyunk a legviccesebb, legokosabb, leggyorsabb,

legértelmesebb, legkedvesebb osztály.

***

Vagy 100-szor nagyon hangosan, lassan és tagoltan elmondtam, a gyerekeknek 
és a szülőknek, hogy ÉT-CSO-KIIIII... De persze nem, szóval télleg nemtom.

Hát ennyi! Ezzel a 2018/2019-es tanévet bezárom.