2019. június 9., vasárnap

Geoládás záróakkord

Mindig megállítanak a régi kastélyépületek, akkor is, ha csak véletlenül akadunk rájuk.


Ennél ugyan szándékosan, elsősorban parkolási célzattal álltunk meg,
de azzal a ténnyel csak előtte szembesültem, hogy az épület 
manapság egy általános iskolának ad otthont.


Legyenek akárhol is, a sulikat mindig alaposan körbeszaglászom,
beleskelődöm a lehető legtöbb ablakon.


Emögött másodikosokat taníthat egy magamfajta tanító néni.


A jelek szerint jó munkát végez.


Az épület túlsó felén, középen díszes rácsozatú balkon.
Azon szórakozom, tán mögötte lehet az igazgatói iroda és fontos alkalmakon 
erről hirdeti az igét a diri, odaképzelem rá a mi Csaba bácsinkat.


A nézsai kastélyiskola parkja hatalmas, el sem tudom képzelni, 
hogy lehet innen összekiabálni a gyerekeket becsengetéskor.


Óriási fák, friss levegő, madárdal, eldugott ligetek


és hátul egy betonbunker.


Gondolom, szigorúan tilos idemerészkedniük a kölyköknek.
(Persze nem úgy néz ki, mintha betartanák a szabályt, de azért tuti így van.)

Mi sem jöttünk volna a dzsumbujba, ha nem lenne itt geoláda.

Keressük sárban, térdig csalánban, emelgetünk köveket,
ágakat és olykor meztelencsigákat (véletlenül persze),
kerülgetünk papír zsebkendőkkel ékesített kupacokat,
de a vackokat rejtő dobozt félórányi kitartó turkálással sem találjuk.

Dohogunk, mérgelődünk, elégedetlenkedünk.

Hogy is mondta Tóni?

Minek bajmolódjunk a koszban?

Hát így. 
Már nem keresünk.
Megyünk, szemlélődünk, megélünk.
  

Már nincs is min morgolódnunk.


-

(A képek 2019. június 9-én, vasárnap készültek.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...