Nézsát

a Táncsics utca végén hagytuk el gyalogosan. 

Ez a piros turistaút jónak ígérkezik: burgyingosan indul,

hamarosan bokáig ér rajta a sár és derékig a csalán. 

Nyirkos, fülledt, rothadásszagú erdő következik, apró, szemtelen legyekkel.

Karunkat, lábunkat csapkodva haladunk tovább, mint két agyament népitáncos. 

Kimondottan kellemetlen a hely, nem akar a szívembe lopódzni.

Aztán egyszer csak, szinte észrevétlenül, mintha emelkednénk kifelé belőle.

A Vashegyre kapaszkodunk, 

erre a helyes, 349 méteres kiemelkedésre,

ahol végre friss és tiszta a levegő és 360°-os a panoráma,

előttünk a Börzsöny és a Cserhát vonulta.

Június van, virágzik a magyar szegfű. Ennél a bokornál kattan be először, 

hogy ha ezt látom, akkor láthatom hamarosan a kedvencem is.

A kanyar után ott is van, idilli környezetbe telepítette magát:

még Pest megye oldalán, Nógrádra nyíló kilátással.

Örömködés, árvalányom hajának csiklandítása a tenyerem,

és annak a pillanatnak a minden oldalról való megörökítése.

Árnyas, ligetes lankákon és emelkedőkön folytatjuk utunkat

egészen Csővárig.

A vár építése két családhoz köthető, a Csőiekhez és a Nézsaiakhoz*. 

Innen hát a név, köze nincs az alaprajzhoz, ahogyan azt gondolnám.

Az egykori erősségből mára nem sok maradt, csak pár égbe kiáltó falsarok,

az ovális, falazott ciszterna

és a palotaszárny két égre nyíló ablaka.

Ez a legimpozánsabb rész, oldalról látni, mennyire keskeny

falszakasz ez itt, stabilan áll még, dacolva az évszázadokkal.

Minden oldalról megér pár kattintást,

alulról pláne, főleg, mert ijesztő.

Sokáig nem ácsorognék alatta.

Mellette helyes kis ösvény visz

egy még helyesebb, virágokkal teli sziklához.

Ezen ücsörögve figyeljük a lent elterülő Csővár nevezetű település

nyílegyenes utcáját. Onnan milyen jó lehet idefelé a nézdegélni!**

Gyors ereszkedés után kis kerülőt teszünk, 

mert a közelben van valami forrás, amit feltétlen meg kell néznünk.

Hatalmas napraforgó táblán vágunk keresztül,

a napokban eső esett, mégis csontszárazra szikkadt a talaj a növények alatt.

Tikkasztó már a hőség, árnyék egy szál sem a fejünk fölött.

Hátunk mögött, a hegytetőn Csővár romjai.

Végre beérünk az erdőségbe, mindjárt megcsap a vaddisznószag.

Pár dagonyán átkelünk, mire a Mária-forráshoz érünk

 és annak a környéke sem valami biztató. 

Innen vágtában haladnánk a Mária úton, ha meglenne az a Márja út. 

Az erdő helyét facsonkok hirdetik az irtáson, derékig érő gazban botorkálunk arra, 

amerre az emelkedőt sejtjük. Sírtam-e vagy nevettem, azt Tónitól kérdezzétek!

Lassan rátalálunk a rendes útra, azon tán 2 kilométer a település.

A falu határában harsogón zöldül a gabona,

lassan érik az ország kenyere.

*

Mily meglepő, a vár ma két település felől, Nézsáról és Csővárról közelíthető meg.

**

Valóban. Majd egy évvel később Becskére menet annak a nyílegyenes útnak a végéről

felfelé tekintgetve

remekül látni majd mindent, ami a várból megmaradt.

Egyszer megmásszuk innen is.

Ugye???