mosott rongyként ébredek az éjjeli lagzi miatt. Egy pillanatra még bevillan, hogy már úton kellene lennünk, aztán örömmel nyugtázom, a ma hajnali programunkat simán áttehetjük szerdára. Majd 10 óra, mire összekaparjuk magunkat valamelyest és a keleti parton észak felé vesszük az irányt.
Aperi mellett az egyik kanyarban kecskék hűsölnek a sziklák árnyékában,
mennyivel több eszük van, mint az embernek, aki ilyenkor már a parton aszalódik.
(Mindig ott tanyáznak, még háromszor fogad itt hasonló kép.)
Ötpercenként állunk meg fotózni, középen Aperi, amit tavaly bejártunk
és épp ezért a közelébe sem megyünk idén. Kocsival tuti csalódás lenne.
Fenséges strandok mellett húzunk el, Achata öble,
a víz mesés kéksége messze alattunk.
Föntről csodáljuk a tengert,
már megint ott járunk, ahol csak a kecskék.
Kyra Panagiára 40-50 futó pillantást vetünk,
amott vár minket Apella.
Aki járt a szigeten, az tudja, nincsen ebben semmi fotoshop.
Égi kék az égei kék.
Remek kis szerpentin vezet a partra, időnként muszáj rajta megállni, hogy az olaszok robogói
leszáguldjanak mellettünk, különben meg kár lenne kihagyni két ilyen fenséges pineát.
Napi templom rovatunk következik: Agios Loukas.
Nagyon rossz állapotban van az épület, XIII. századi freskói alaposan megkoptak.
Ami igazán izgalmas, az a fal szögletes nyílása mögött található
barlangszentély. Kintről beóvakodós
s bentről kifelé tekintős.
Megszentelt a hely még ma is, érzem minden porcikámban.
Na, most biztos van valaki, aki fennakad azon, hogy ilyen szent révületféle után
hogy mehetünk Apellára strandolni hangosan lubickolva. Elárulom, sehogy.
A következő a képből rájöhettek, miért.
Aham, széprendezettpárhuzamban megszámlálhatatlan napernyő alatt
mégmegszámlálhatatlanabb sokadalom.
Tóni egyre vagányabbul hajt, megint előttünk az a hajtűkanyar, ahol tavaly úgy ment át a busz, hogy csak a kerekei érinkeztek az aszfalttal, a jármű teste a szakadék fölött volt.
Hihetetlen, hogy jut itt át naponta, ezen a sokszor csak egynyomon járható szerpentinen
ekkora böhöm nagy járgány. Miattuk nincs is védőkorlát elég sok helyen.
Hátunk mögött hagyjuk a keleti partot, jön sziget a legszelesebb része!
Azt ti nem tudhatjátok, mekkora barátom nekem a szél.
A férjem szerint Karpathos egyetlen T-elágazásában egy sor öreg anemomilos próbál
dacolni az idővel. Felállok a legromosabb tetejére kíváncsian, ugyan mit kezd majd velem?
Mit kezdene, feszíti a kendőm, egyetlen vitorlám, és én boldogan nevetek,
mert majdnem elvisz, Tóni, nézd, Tóni, nééézd hogy lobog!
Az egyik malom ajtaja nyitva, mögötte 124 éves a szerkezet.
Spoán átszáguldunk, már amennyire a falatnyi utcán száguldani lehet, ide már a busz sem jön be, megáll a település fölött. Agios Nikolaos kicsiny halászfaluja bontakozik ki előttünk hamarosan.
Megérkeztünk, erre néz a parkoló, ugye, milyen eszméletlen?
Strandolni jöttünk, itt alig van valak,i ráadásul egy EarthCache alatt "napozok".
A fejem fölött ezt látom. Szédítő, ijesztő, mámorító, így viszonylag rövid tipródás után
hajlandó vagyok magamra venni a narancssárga mentőmellényt és újabb
rövid tipródás után már én is keresztet libegek a víz tetején.
Tényleg túlélem, lenyugszom, mehetünk tovább, előttünk a semmi,
hátunk mögött a semmi,
alattunk a szerpentin, mindig csak szerpentin, ezekre a kocsi kereke egyre ügyesebben áll rá.
Száguldunk negyvennel, már negyvennel!
Spoa nem hagy mély nyomokat bennem, körbeszagoljuk a mosóházat, lefotózom
a pávákat a templom ajtaján, aztán megvárjuk, míg egy kellemes
felhőcske beúszik a város fölé és búcsút intünk neki.
A sziget derekán járunk, tényleg erre a leghangosabbak a kabócák, nagyobb lármát csapnak, mint Pienzában. Megállunk egy kanyarban, Tóni előveszi a Zősonyját és felveszi nekem a hangjukat.
Ha nem tudnék aludni majd otthon, becsusszantja a párnám alá, gondolom.
A következő kanyarok egyikében újabb páratlan látvány tárul elénk.
Mesochorinak, hogy úgy mondjam, elég festői a fekvése.
Halálosan éhesek vagyunk, ettől függetlenül ismét kerülő úton indulunk lefelé, hátha
ráakadunk egy neten még nem ajánlott tavernára. Akad is, természetesen; barátságosan
integet bentről egy élemedettebb korú atyafi és invitál, lapogatja hátunkat, messziről jött,
fáradt vándoroknak normális helyeken jár ez. A teraszra kísér, észbontó a kilátás
a város tetejéről, alattunk apró fehér házak, előttünk a végtelen tenger.
(A bejegyzés utolsó fotóját itt lövöm el.)
Nincs nagy választék a konyhán, de amit kapunk, az felséges, bőséges. Tóni szerint erősen
csájna az effekt a rengeteg rizstől (de milyen rizs?!), amit együltő helyünkben magunkba tömünk. Ő soutzoukakiát rendel, én dolmadákiát, amihez cukkinivirágokat
Teli hassal sétálunk le a város főterére, arra, ahol Manolis híres kávézója található,
a Skopi, ahol az aláírásod hagyhatod a virágcserepeken vagy az asztalon.
Jóllakottan bámuljuk a panorámát,
zummolom a hegyeket és a közeli öblöt, alattunk a karpathosi viszonylatban
"gazdagon termő" veteményeskertekben a paradicsomot, meg a tököt.
Ideje indulnunk, hanyatlik lefelé a nap,
elő a fülhallgatókat!
(mert a felső parkolót roncsautók tárolására használják a helyiek)
Csodás képek, de a legjobb, amin ti vagytok! ;)
VálaszTörléskhm, nekem csak ma esett le, h ti ismételtetek az idén! :o pedig írtad te már 'odaát', hogy 'idén így, idén úgy', de valamiért mégse jutott el az információ a feldolgozottságig - egészen mostanáig.
VálaszTörlés...de most végre felfogtam, gyorsan jöttem is ide csekkolni, hogy esetleg írtál is már valamit? és igen, írtál is már valamit! :) nem is csak egyet, azon nyomban végig is olvastam az egészet jól. remélem, jó sok rész lesz még, jobb ez minden útikönyvnél!
Hali, geod01, üdv a rongyaim között! :) Nem nagyon híresztelem ezt a nyaralást, aki érteni akarja, az meg úgyis érteni fogja a célozgatást és idetalál. Nagggyon örülök (örülünk!), ha tetszik. Lesz még folytatás, persze, holnap megyünk Olymbosba. :o)
VálaszTörlés