Nyulacs fordulópont

az életemben több okból kifolyólag is. Ő az első nem 30 centis illető és ő az első, 
akinek határozottan kerekíteni kezdtem a pocakját.

Nyulacs egy évekkel ezelőtt kötött pulóverem bal ujjából született vagyis annak a feléből.

Fura egy holmi volt az is. Akkor kezdtem kötni, amikor utoljára terhes lettem és kb. akkor fejeztem be, amikor kiderült, az a babócska sem marad velünk. Ennélfogva nem hordtam hát soha, de soha. Szépen kimostam, öblítettem, aztán betettem a szekrény legalsó polcára a ruhák mögé. 

Most jutott csak eszembe, hogy valahol meg kell lennie, amikor a férjem megkérdezte, magamat mikor horgolom meg? Megvolt, persze, ott volt, a helyén, mintha tegnap mostam volna ki, úgy illatozott az öblítőtől. Kicsit simogattam, aztán megkerestem a befejező szál végét.

Hát így született Nyulacs, vagyis az a személy, aki Egynyulacskából velem maradt.

A történet ismeretében elfogadható a poncsójának és farkincájának a színe, 

meg a szomorú szeme, ugye?

Ideje elbúcsúznom a nyulasságtól, miközben nyúl maradok én mindörökre.

Ámmen.

Szederke

 van már vagy háromhetes, ergó jelentős lemaradásban vagyok még mindig. 
Nevét színeinek köszönheti, pontosabban az aláöltözetének.

A haja sokszor neki is égnek áll.*

Jó sokáig eljátszódtam vele, rucikon kívül hátizsákot kapott meg kisállatot.

Nyuszkót olykor a kezében hurcibálja,

de kissé szorosan belefér az a hátizsákba is.

Nyuszi, hopp, gyere csak ide!

Ide, vissza a közelembe!**

Szederke pocakja egy újabb virtuális tantestületi értekezlet keretében valósult meg,

ezzel azt akarom hangsúlyozni, milyen gyorsan horgolok, nem pedig azt, 

hogy az értekezlet volt már megint nagyon hosszú.***

A haját a visszaskalpolós módszerrel készítettem:

tehát a gombócfejre többszöri rápróbálgatással horgoltam egy pontosan ráillő félgömböt,

majd a bilit körben felvarrtam és ehhez hurkoltam a copfnak való tincseket.

És azkor a Zember megkérdezte, hogy magadatmikorhorgolodmármeg?****

*

Mint egyre többször nekem, de sajnos nem mindenkinek ebben az országban...

**

Totemállat, persze, de magánügyi.

***

95 percig tartott.

****

És akkor beugrott, miért jár a fejemben folyamatosan valaki.

Tádámm!

Maruszja után majdnem oroszul kezdtem begépelni, hogy 

rázresítye predsztáviccá vám májá liszánka, 

de nem akarok kérkedni megkopott* orosztudásommal,

ezért inkább gyorsan magyarra váltok.

Tádámm! 

Engedjétek meg, hogy bemutassam Nektek Lizát, az én rókácskámat.

Mintáját ne keressétek a neten, jött a kezemből, 

ahogy kiadta az ökölnyi fonalgombolyag.

Eddig ő a kedvencem és ezáltal reá 

már nagyon-naggyon-nagggyon büszke vagyok.

Imádtam készíteni a hosszú, szimatra kész orrát,

percekig vacakoltam a senkinél még nem látott szempillákkal.**

Ezektől lett Rókicából Liza.

Fajtáját tekintve rókatündér.***

Csak amikor elkészült, jöttem rá, hogy a sulis totemállataimat 

horgolom sorban. Vajon ki lesz a következő?****

*

Pedig egészen jó volt harmincpár évvel ezelőtt.

**

Akkor ez az én kitalációm, már Misi is megkapta, ő fiú.

***

Liza, a rókatündér

Dánsz, Dánsz, Háb-a-gut-táj-mu!

****

Amikor kapok egy új osztályt, választok egy állatot, aki végigkíséri az első évünket, 

de valahogy befaragok ezzel a korai névadással. Az előző osztályom 

egyáltalán nem volt kis szelíd méhecskék gyülekezete,

a jelenlegi babákat még kevésbé nevezném furfangos rókácskáknak.

Fordítva bezzeg tökéletes lett volna az elnevezés.

Vajon kik lesznek a következők?

(Szerencsére van még 2 és fél tanévem agyalni ezen.)