Mióta feltettem

azt a jó kis LinkWithin modult, időnként beugrik ide figyelmeztetőleg egy kép. 
Jaja, az a bizonyos télikabát, amiben január elsejével kezdődően szerettem volna járni. 
Hogy az hol van? Bizony belenyisszantottam novemberben az akkor még szépségesnek tűnő anyagába... És igen, egész könnyen jutottam el az összevarrásig, de a gyapjúbélés 

meg az azt fedő selyem alaposan megizzasztott. Annyit bontottam, amennyit varrtam, 

többet gondolkodtam, mint amennyit a pedált nyomtam és nem kevésszer kaptam sakkot.
 Közben beszereztünk egy extrahiperszuper gőzölős vasalót, amitől végre tökéletesen simultak a felhajtások. A téli szünetben be is fejeztem, áprilisig meg viselte aRozi.

Miért nem én hordtam??? 

Mert nem volt hozzá gombom! 

Ezeket még használhatónak láttam a boltokban,

de a  felvarrás után?!

Az egyik adag túl férfias, a másik öreg nagyasszonyos nekem.

Érdekesebb megoldás kellene, ékszerszerű, keressek tovább a dobozomban!

A kedvenceim persze aprók, meg aztán sok is a csillogás. A létező összes gombos hiábavaló végigjárása után egy reményem maradt csak,  a Gombudvar.  Háromnegyed órányi autózás és tízpercnyi nézelődés után bebizonyosodott, itt is csak a második verzió lehet a nyerő. 

Ha van ez a szétszedhető gombom otthon, lehetne összerakni is hasonlót!

Az elképzelés hallatán az eladó hölgy szeme felcsillant és jóformán oda sem pillantva 

emelt ki egy dobozt a háta mögötti stócból és abban a pillanatban, amikor rámutattam 

az ezüstösre, tudta, hogy van belőle kisebb átmérőjű is. 

A többi fusiban ment tűreszelővel, szőrös kéz által tökéletesítve.

Az a címerállat szerencsére csak nagggyon közelről látható és még szerencsébbre nem kétfejű.

És a kabát azóta valahogy így pompádzik, csak persze a szekrényben.

Azt még nem tudtam eldönteni, akarom-e hordani télvíz idején?

A spájzból

posztolok, bizonyítandó, hogy a lekvárok szép sorokban elfoglalták már a helyüket. 

Szerintem elég mutatós a helyzet, elsősorban anyunak köszönhetően, aki hosszú évek alatt gyűjtögette nekem az egyforma üvegeket. A mindenféle dzsemek és jamok rotyogtatása közben persze volt időm eltöprengeni azon, hogy keverhetek én beléjük mindenféle akármit, gyömbért, fahéjat, levendulát vagy éppen mákot, olyan finomak, mint az ő baracklekvárjai, na olyanok sose lesznek az enyémek. És figyeltem vagy hússzor, sőt kavartam is mellette, nem tudtam kilesni, 

mit csempész bele titokban! Biztos a szívét... csak azt olvaszthatja belé! 

Egy feketeerdő lekvár kibontása és megdézsmálása helyett vegyük szemügyre közelebbről 

a söprűnyél melletti foltos valamit! 

Az pedig egy zacskótartó. Hogydehát az nem ilyen szokott lenni? Túdom!

Tudom, hogy van az a hengeres, alul-felül összehúzható változat, de azzal nekem az a bajom, hogy szottyadt és himbálódzik, pláne szottyadtan himbálódzik! Az enyém ezzel szemben fitt és stabil,

mert függeszkedik és felfekszik, pontosabban hozzásimul az apu által készített polcokhoz.

No csak ennyi. Csupán azért, a bejegyzésből a férjem se maradjon ki, kell megemlítenem, 

hogy saját bevallása szerint kedveli ezt a készséget, hisz minden reggel találkozik vele.

Ha megtetszene és varrnátok egy hasonlót, kérlek, mutassátok meg nekem blogon, 

emilben, Picasán vagy FB-n, mert szeretném őket összegyűjteni és nevesítve 

megmutatni egy aloldalon.  Meg egy kis reklám mindenkinek jól jön, nemde?

Előre is köszönöm!

(Tényleg, szeretnétek ehhez tutoriált?)

Nos, akkor

ahogy ígértem, most egy fényképezőtartó elkészítésének tutoriálja következik, méghozzá ezé itt.

Legelőször a hátlaphoz szabtam ki a jelen esetben 35x15,5 cm-es anyagot és 

a béléshez egy centivel kisebb vékony vatelint. Normál helyzetben lidis felmosóval dolgoznék, 

de ezt magamnak készítem, ezért mindenféle máshonnan 

lenyisszantott darabot is fel tudok használni. 

Jöhet ez a borzalmas rúzsás anyag plussz egy rétegnek,

ezen cerkával feljelölöm az anyag felét és a középső blokk majdani helyét (lidisnél persze 

arra firkálnék kapásból). A rétegeket a korábban már nem egészen bevált, ámde méregdrága ragasztósprével összeragasztom. Azt nem tudom, van-e értelme a dolognak, 

de ezután én egy kicsit mindig meg is vasalom a szendvicset...

kinyisszantok 5 db téglalapot, ezekből lesz a tok középső blokksorozata

(ezek 6,5x9 centisek)

ebből négynek a rövidebbik széléhez felvarrok egy-egy kétcenti széles egyenes(!) pántot

lekörmözöm vagy levasalom, kinek mi tetszik.

A szendvicsem közepére odateszem az ötödik téglalapot és hozzátűzöm az egyik felpántozottat,

majd varrással rögzítem a sok réteget egymáshoz. 

Ezt a műveletet a másik oldalon is elvégzem, majd a felvarrt blokkokat színükre hajtom

és a maradék két blokkocskát ugyanígy rögzítem hozzájuk.

A ronda rúzsás anyagól levágok kb. 2 milit, hogy később ne vigyorogjon kifelé a bélésből.

(Közben lehet elgondolkodni azon, hogy is készült ez a fotó?)

Összevarrom a tartó oldalához szánt anyagot a szintén kétcentis egyenes pánttal,

majd az előzőekhez teljesen hasonlóan felvarrom a szendvicsre jobbról és balról.

Ilyen lesz a színén,

emilyen a visszáján.

Megspóroltam a tűzést! A kilógó széleket lenyesem és egy kisebb kalandot teszek 

a kézi varrás irányába, mert az a meggyőződésem, az 

soha nem maradhatik el egyetlen esetben sem.  

Meranélkül nem kézműves a remek. (Mondjuk az sem, ami zsinórban készül szerintem.)

Csak ennyi, néhány öltés, gombozás után ívesre igazítom a két végét,

majd ferdepánttal zárom.

Beleügyeskedem a cipzárat, ezt én kétszer szokom rögzíteni, előbb közvetlenül a fogak mellett, 

majd a pánt túlsó oldalán ugyanennyire. Macerás művelet, rövid a cipzár, rövid az anyag, 

aki próbálta, tudja, hogy könnyebb lett volna a kétoldalas megoldás.

Színén gombostűvel rögzítem a helyére a nyakbaakasztót

és hátlapjára fordítva összevarrom az immár tasakot. Lusta vagyok átfűzni a lock négy szálát, 

(persze, az enyém lesz, nekem jó lesz így is), így csak sűrű cikkcakk öltéssel szegek.

A sarkokat összenyomom és az aljára merőlegesen csücskösítem, így lesz mélysége is a toknak.

Kifordítom és mutatom a hátulját, mert ugye az elejét már láttátok fönn. 

Kétoldalúak a táskáim jóideje, nehogy már arra kelljen figyelni felkapáskor, hogy rakom a vállamra! 

Itt még hiányzik a nyitást megkönnyítő gyöngyöcske, ami csak fából illetve kerámiából lehet, 

minden műanyag megyen a suliba.

S akkor itt a duópack kivételesen színhű képen.

Felhívnám figyelmeteket a háttérben lévő gyertyára, mely éppen 

a megfelelő ívben hajtja meg fejét a látottak kapcsán. 

(A képet hosszasabban bogarászók kedvéért látható itt még férjem Ritája, Hannus cicája..)