2019. március 23., szombat

Második prototípusügyi

próbálkozás bemutatása következik, újabb két szoknya feldarabolásával.* 
A bal oldalit, azt a farmeranyagút hordtam párszor, de emezt, a jobbot sosem.


Érthetetlen, hogy tudtam magamra képzelni ezt a ballonszoknyát... 
Esetleg a mintája ragadtatott vásárlásra vagy már akkor táskabelsőt láttam benne?


Mindegy is, mert ehhez a kellemes formájú táskához épp jó lett, 
de az enyémre tulipánok helyett a bélésanyag virágait applikáltam. 

Nem tudom eldönteni, sok-e vagy kevés a három szál?


Mindenesetre passzolnak a belsőhöz, amiben egy nagyobb zseb is található.


A záródáshoz az egyik szoknya cipzárját használtam fel*,
a rejtett bevarrásút, ezért ilyen furi a kinézete.


Gyorsan átöltöztettem Rozit a kedvenc ruhámba és a nyakába akasztottam az új táskát,

 

majd próbaútra vittem (magamon) ((a táskát)).


Jelentem, bevált, innentől ez a kedvenc táskám. 



Varrok másodikat belőle s azt megvarrhatnánk közösen.

*
Ünnep lévén (márciustizenötödike) csak olyan anyaggal dolgozhattam, ami itthon is 
megtalálható. A világoskék konyhai törlőkendő most táskamerevítőként funkciónál.


 Különben sem rohangálhatok boltba, hisz tele a szekrény mindenféle felhasználandókkal.

1 megjegyzés:

  1. benne lennék egy közös táskavarrásban. de nagyon amatőr vagyok! jó lett a táskád :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...