2011. október 31., hétfő

Mostanság

legszebb az ősz! Hűvös-ködös reggeleivel, füstszagú estéivel, orrpirosító szeleivel egyetemben. Ilyenkor kivételesen hajlandó vagyok még a narancssárgának is örülni.


Kamaszkorba léptek a balatoni hattyúk és az éhség vagy a kíváncsiság szemtelenné 
tette az egész kompániát. Mókás, ahogy sátorozva vitorláznak felénk ezek az óriási szárnyasok, miközben kiskacsához hasonló pippegéseket hallatnak.


Az alsó odúban egy denevér cirreg világos nappal.


Levélszőnyeg... a juharlevél puha, nem ropog a talpunk alatt.


A Szent Kristóf kápolna Szántódpusztán.


Ajtaja természetesen zárva. Nem értem... Úgy húsz évvel ezelőtt, amikor elegem lett a város zajából és csendre vágytam, simán bemehettem bármelyik templomba, mert tárt kapukkal várt. A hirtelen körülölelő hűvös csend percek alatt kisimította a ráncokat a lelkemen. Manapság csak akkor juthatsz be egybe is, amikor ott szertartás van. 
Nem 100 ember között meghatározott időben szeretek a Jóistennel beszélgetni. 


Álljunk hát odébb, ezen az úton nem is nehéz.


Váljunk pogánnyá, áldozzunk lovat? 
Itt meg az ősmagyariság... Ehhh!


Sározódik ez is alaposan.

Azért a nyakamban egy madaras életfa medált hordok.
Az csupán szimbólum...

"A kozmikus világfa, meséink égig érő fája egyetemes világjelkép. Gyökere az alvilágba nyúlik, a férgek rágják. Tövén hatalmas odú, hol a hősök születnek. Csúcsain az istenek lakoznak. Az ősi hagyomány szerint ágain a születendő lelkek üldögélnek."


És valahol itt a valóság...

2 megjegyzés:

  1. Tetszik ez a posztod, mind a képek mind a bejegyzésed. Olyan szívből jövő.

    VálaszTörlés
  2. nagyon szép képek
    és tetszik, amit írtál

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...