Mit tagadjam...

...bogaras vagyok. Míg korábban nagy katica- majd méhecske-fan voltam, jelenleg  a cincérek a kedvenceim. 




Kecses, hosszú csápjukkal a fejükön, amiket el sem tudom képzelni, miféle erővel lehet csak egyensúlyozni. Virágok nedveit nyalogatják, tehát mannán élnek! Csak tudnám, mitől oly karcsúak akkor? Tán az örökös cirpeléstől... ez lehet a zsírégetés bogárkörökben. Hajdanában megfaliképeztem egyet, na, nem éppen élethű példány lett belőle (csekély előtanulmányt folytattam elkészítésekor). Csíkos és kövér.  

Na bezzeg tegnap láttam egy igazit, pontosabban kettő betolakodót a kertünkben. Mi a csudát kereshettek egymástól 10 centire a borostyánon? 

Tán abból csordogál a mennyei eledel? 

Még ha így is van, kóstolót ez esetben kihagynám...

Előkerült egy apró sáska is valahonnan: a kis disznó napok óta a harangvirágot falatozza. Az sem izgatja, ha épp esik az eső.

 

 Legyen itt akkor egy kép a Bogármeséből is, ami eszméletlen nagy munka volt, mégis imádtam minden  pillanatát. Oly ritkán adatik meg az ember életében, hogy tudja, amit éppen akkor csinál, az jóóó... Persze, velük: a varázsló katicával, cincérekkel, szarvasbogarakkal, méhecskékkel, hangyákkal és a nagy kövér és bánatos hernyóval, akiből természetesen pillangó születik.

Ez meg itt a cincéres (vagy inkább szarvasbogaras?)  falikép egészben.