2019. december 29., vasárnap

Nálunk a karácsony

Vége már a karácsonynak, de nem nálunk. Nálunk addig tart, míg el nem kezdődik az iskola.
Az idén jövőre január 6-ra esik, tehát karácsonytalanítani 
éppen vízkeresztkor fogunk itthon meg suliban. 

Nem írtam volna újabb bejegyzést, tán meg sem mutatom a fánkat, ha...

Ha hűséges olvasóm, egybizonyos Éva nem ír nekem kommentet, 
miszernit mennyire fura, hogy ismeretlen ismerősként, időről időre ajtóm dísze lehet.*

😊

Ezen vagy valami hasonlón eltűnődtem én is. 
Vajon hány ember, hány család polcára, karácsonyfájára kerülök ki ilyenkor? 
Jó, persze, hogy nem én, hanem az általam illetve hathatós 
segítségemmel készült karácsonyi aprócska meglepi. 

És amikor előkerül, vajon gondolnak rám akkor szeretettel? 

Mert ha kiteszik a helyére, másként nem is lehet, tudom én ezt magamról. 
Magamról, ahogy díszítem a fánkat: rakosgatom a díszeket a helyükre 
és sorolom közben a neveket mosolyogva.*

Tóni unja... a nevek neki nem sokat mondanak.

😁

Sok-sok ember(ké)nek van már helye a fánkon, ami sosem volt még ekkora*.


Idén is jöttek hozzám díszek*, azok szokás szerint az ajtóra kerültek, 
jövőre mennek a fára, ahogy Éva angyalkája is majd a madarai mellé*.


Két éve van egy kedves betlehemem is, természetesen szívmagasságba került, 
Emese, Laja és Anti bácsi társaságába, egészen közel Mesochorihoz. 
Égi meg föld(rajz)i távolságok itten nem működnek.*


Szóval jó nekem*. 
Jó nekem, mert gondolnak rám is, ebben egészen bizonyos vagyok.

Egész polcom van például Beánál, küldte a képet*


(ahogy neki ezt én),


és az előző osztályomból is fontosnak tartotta két három anyuka, 
hogy viszontlássam a tavaly készült angyalkáinkat.*

  

Titkos vágyam teljesült e fotók által*,
mosolyom nem lehetne szélesebb, őszintébb és elégedettebb ennél*.

Köszönöm.

És köszönöm Nektek is, mert beugrotok hozzám olykor-olykor.

(Velem gondolni.)*


(Nincs két karifánk. Egy 86 centis látogató miatt csukható ajtó mögé telepítettük ma.*)

😉

Ja, de, van két karifám


vagyis négy.

*
Ahogy Chaplin mondta: "Az emberek arcára mosolyt fakasztani, 
szemükbe könnyet csalni a legnagyszerűbb dolog a világon."

2019. december 27., péntek

A képeslaphoz

tartozik egy konyhaajtó is, ami idén négyszer öltözött át. 
Leolvasható róluk szinte az egész évünk.

Az első félév tanítói munkásságomról* és az étcsokik** 
iránt érzett olthatatlan szenvedélyemről szólt.


Nyár végére hegyekkel, völgyekkel lett tele***.


Aztán jöttek a szép őszi napok emlékei, 


hogy a decemberivel záruljon az ajtógyűjtemény****.


Ajtók... történetek... számtalan meg nem írt bejegyzés...

*
Hahaha, bruhaha.

**
Tulajdonképpen a csomagolásuk izgat, az is!

***
Végül voltak benne hegyek, túrák, kövek, kakukkfüvek, kulináris élvezetek, napkelte és -lemente, sziget, víz hullámzásának hangja, nyári zápornak köszönhetőn csuromvizesség és összességében ugyanannyi, de nagyon hiányzott az a görögi 10 éjszaka.  Jövőre nem marad ki.

****
A konyhaajtózás 2011-ben így kezdődött,
akkor annak ez lett az eredménye.

2012.   2013.   2015.   2016/1.  2016/2.   2017.   2018.

2019. december 24., kedd

A Zangyalok pedig

egész decemberben körülöttem röpködtek oly erővel, hogy alig győztem kapkodni a fejem. Egyszer még a szárnyuk suhogását is hallottam.

Nem volt hát kérdéses, hogy idén azokat varrok a képeslapokra. 


Velük, tíz, cseppet szomorú szemű, múmiangyalkámmal 
kívánok mindenkinek fényességes karácsonyt.


És örvendhetnek máma este mindenfelé a Zangyalok.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...