Január

közepén, a színtelen, fénytelen, hideg, tüsszögős és köhécselős estéken mi másról álmodna 

az ember, mint a nyár melegéről. A hőségről. A hőségben kórókká aszalódott virágokról. 

Kedves kóróvirágaimból és maradék kabát- és immár táskaanyagaimból mit lehet még kihozni? 

Ezt:

Tenyérnyi kitűzőt a táskámra, amit pont azért nem hordtam eddig, 

mert csupasznak találtam az egyenes illesztéseket. 

Ezeket a bóbitákat pakolászhatom kedvemre, hogy némileg lágyítsanak az egyenes illesztéseken.

 

Mellesleg mennyivel szívderítőbb a szememet ezen legeltetve felhajtani a fedlapot!

(Bocs a fotókért, most nem volt kedvem sokat vacakolni velük.)

Tavaly januárban

előszedtem a kedvenc (ámbár igen-igen ritkán hordott) kabátom maradékait,

gondoltam, épp elegendők lesznek egy őszi táskához.*

Fejben már hónapok óta megvolt, így nem sokat lacafacáztam a szabásmintával, 

különben meg úgyis azért tervez az ember, hogy menet közben legyen mitől eltérnie. **

A test eleje, háta, oldala és alja is kapott egy puhító, felvasalható merevítést,

szép párhuzamosokkal biztonsági okból összevarrtam ezt a két-két réteget. ***

A visszájára mindennek felvasaltam a hipiszupi táskamerevítőt,

a felesleget lenyestem.

Ezután is lefotóztam a készítés minden mozzanatát, de már nem látom értelmét a részletezésnek. A lényeg: béléssel, belsővel, jénitálas vasalással végül lett egy igen stabil táskatestem,

ami magától is megáll a talpán, ráadásul van benne 2 oldalsó pici és egy nagy zseb.

Nagyon szép tartású lett a test, itt nincs benne semmi és mégis milyen klassz merev.

A szokásos aprólékossággal megvarrtam a hosszú pántot és két fülecset,

majd kézzel, láthatatlan öltéssel rögzítettem mindent a helyére. ****

 Ugye milyen szép?

Jöhet a fedlap, aminek a felső méretét kissé elszámoltam, ezért kellett annyit toldozgatnom a tetején. Kivételesen ez így roppant hasznos lett, sokkal ügyesebben funkcionál a lehajtó.

A hátulján egészen szépen áll a mágneszár.

Minden a helyén, táska a pucér Rozin.

Sréhen alulról és csípőmagasságban szemből valahogy így néz ki.

 

Becsapós képek, nem olyan nagy ám a legújabb őszi táskám,

akkora csak, hogy pont belefér az előzőleg mutogatott mappám.

😉

* Május végére csak kész lett, aztán mégsem avattam fel tavaly ősszel, mert...

** Kivételesen nem tértem el az eredeti elképzelésemtől sokat.

*** És mert még szebb is így.

**** Továbbra sem szeretem, ha a gépi öltés a képembe vigyorog.

Körülbelül

hatszáztizenötször jártam végig a fejemben, hogyan rendezem majd papíralapon 

az idei év nagy történéseit, ezért karácsonykor varrtam egy ilyen borítót a vadiúj 

(5 évvel ezelőtt vásárolt, sosem használt) kapcsos dossziémra.

 

Kabát- és táskamaradék* és természetesen kóróvirág. 

Amint kész lett, kezdtem beleszabni a beléje tökéletesen passzoló füzetkéket** 

és abban a pillanatban jöttem rá, totál feleslegesek a kapcsok ide, ezáltal a közeljövőben 
kénytelen vagyok összeütni egy kapocstalan, ugyanilyen méretű mappát gumikkal.

Bejegyzéseimet tekintve most ért véget a téli szünet.

😥

* Azt se mutattam még.

** Papírtasakból, ráadásul kékeseket.