nincsen képem, mert a hajó gyomrában, Juci ülésein ücsörögtünk indulásra készen, majd
ha meghalljuk az éláélát, akkor nyomhassa menten Tóni a gázt, ott nincs idő késlekedésre.
Idei képem tehát nincs, de itt egy tavalyról, amikor volt szerencsém
föntről nézni a ki s beszállók végeérhetetlen sorát.
Hát szia, Szifnosz, kaliméra Kamaresz!
Kamaresz első pillantásra még zsufisabb, mint a Adamas volt Miloszon. Hely hiányában
a korzó és a kikötőbe vezető út egy és ugyanaz és milyen a nyaralógyalogos, aki épp
most mászott ki vízből egy frappéra? Lusta, bávatag és megállíthatatlan. Simán
elgombázhatsz bárkit, pláne franciákat. Taktikai érzékük minimális, nem is értem,
hogy nyertek meg annyi háborút? Tán a véletlenek meg a szerencse és főleg a pofátlanság...
Egy stoptábla mögül majdnem belénkhajt egy újabb nagy valószínűséggel francia,
így az előzetes tervekkel ellentétben nem állunk meg a helyi parkolóban egy lélekzetvételre,
hanem rohamtempóban elhagyjuk Kamareszt.
Legelőször nem is én veszem elő a fényképezőgépet, hanem Tóni,
hogy a szállásunk parkolójában lőjön egy fotót rólam:
Ki a kocsiból, csüccs a kőkerítésre.
Elengedhetetlen pillanata az ideérkezésnek ezután is és mindig.
Szemben idelátni Poulátit, ami után hónapok óta vágyakozom.
naugye,
és a tengert, az egy éve nem látott kikládikéket.
A szállás parkolója külön megér néhány gondolatot,
mert van itt például egy használatban lévő cséplőkör
és sziesztaidő után a kocsiktól balra, a hűvösben ácsorog a gazda megbecsült szamárkája.
Akkor most bemegyünk az Agnantiba, tessék, itt az oldalsó kapuja,
mögötte a Kasztró, ennél közelebb nem is lehetnénk hozzá, csak ha benne laknánk,
de akkor meg nem látnánk folyamatosan és az orrélmény is más lenne.
Az a zárt spaletta rejti a szobánkat,
ami rém egyszerűen szép, még vizes a kő, éppen most takarították*.
Nyitom az ablakot, megint mögötte a lényeg, a kilátás.
Az pazar. Az első percben megbeszéljük, ha sehová se mennénk,
csak ezt nézhetnénk, azzal is beérnénk erre a két hétre.
Így aztán nem csoda, hogy időnk jelentős részét ott töltjük (pláne én már pirkadattól).
Mert mire alkalmas ez a terasz?
Nézhetem innen reggelente a napot, ahogy kel
de csak addig, amíg megtüzesedik ereje.
Lehet itt bóklászásra felkészülni,
olvasni,
sőt olvasás közben szépen barnuló combjaimban gyönyörködni.
Szokok itt varrni, természetesen szíveket,
bejegyzésmorzsákat írogatni a noteszembe,
úton-útfélen talált fügét zabálni,
javítani**
kövekre lelőhelyüket felírogatni,
holdtöltét nézni, sőt, holdfogyatkozást
de leginkább csak bámulni kifelé a fejünkből abba
az egész szifnoszi nyaralásunknak eszméletlen keretet adó háttérbe.
You are here again.
*
Az a legjobb, hogy a képen a mellettünk lévő szoba látható,
a miénket megörökítését elodáztam, aztán meg elfelejtettem.
**
Khm... bakancslista... pipa...
