Tíz nap/Szentkút

Mivel jó későn, alaposan kinyúvadva értünk haza Kapolcsról, nem terveztünk komolyabb 
dolgot hétfőre. Csak egy kis túrácskát a polányi Szentkúthoz. Könnyű kis séta erdőben, 
geoládát is lelhetni ott, útnak is indultunk pontban délben, tűző napban. S az erdő oly 
soká akart elkezdődni, vagy tán a nap sütött rossz felől (ráfogható-e), esetleg gyengék
 lennénk csupán, ezért vánszorogtunk? Na, gondolom csak ilyesmi lehetett, hiszen velünk
 szemben egy fiatal csapat csörtetett az úton igen energikusan. Hátizsákokkal megpakolva!
 Lehetett mögöttük aznap minimum 12 kilométer, gondolom Döbröntéről jöttek. 
Ha félre nem állunk, biza elgázoltak volna.

No, a csuda tudta, hogy itt is kálváriát járunk, szépen gyűjtögettük is a köveket a következő
 stációkig elmélkedve azon, vajon ki-milyet-mily megfontolásból választ… És egyszer csak
 megakadt valami kerek kavicson a szemünk. Hű, mennyi van! Aha, ez lehet a Szent László pénze! 
Persze gyűjtögetni kezdtük menten épp oly mohón, mintha valódi érme lenne. 
Csak itthon tudtuk meg, hogy mik ezek az őskori kövületek. Hihetetlen!

nummuliteszek

Az egykori egysejtűek a kúthoz vittek minket, üldögéltünk, emeltük az orrunkat -
szaglásztunk, forrásvizet ittunk, geoládát kerestünk. Nem leltük, pedig ott álltunk rajta a GPS szerint,  egy ménkű nagy vaddisznó-túrásban.

 Kíváncsian lesem a következő megtalálást a geocaching.hu-n.

Tíz nap/Kapolcs

A fesztivál utolsó napjára toppantunk be. Szokatlan volt ámde örömteli, hogy nem jött
 akkora tömeg, mint 5 éve. 2005-ben jártam  a Völgyben utoljára, akkor azt mondtam, 
a huszadikra jövök legközelebb… s tán nem egyedül.

Aggódtam is kicsit, hogy műszaki jellegű utaskísérőm vajon mit fog szólni ehhez a töméntelen művészkedéshez. 
Aztán tetszett neki az Amadinda, nekem meg plusz látnivalóval  szolgált dörejiszonya okán…
És kísérgetett fáradhatatlanul, csak néha kívánt meg némi rétest és kenyérlángost és
 alkoholmentes sört. Rámosolygott Palya Beára, dideregve nézte mellettem éjjel 
a Tótékat rövidnadrágban olyan hidegben, hogy a lehelletünk is látszódott. Vacogott a foga
 szegénynek, és én imádkoztam, hogy jaj, csak bele ne betegedjen ebbe a nagy kapolcsozásba.  

Próbáltuk megkeresni a Művészetek ládáját, de a tavaszi esőzések miatt egy halom fa rádőlt az ösvényre. 
Szandiban és muszlinszoknyában mazsola vagyok, miattam fordultunk vissza. 
Pedig már ott volt, láttuk, a Királykő s a tetején néhány suttyó lógatta a mélybe nagy bátran a lábát.

Van egy fotópályázat a Völgy hivatalos oldalán, nekem ez a kedvencem. 
Nem tudom, ki fotózta-mókolta össze, REF-FO-AIFZ néven fut, köszönet érte. 

Ha tetszik, itt szavazhatsz rá

Tíz nap, mely helyre tette a világom

Hű, de húzós napokon vagyunk túl! Kirándulni voltunk a férjemmel, de időnként úgy éreztem magam, 
mint boldogult „Zöldszív táboros” koromban! Az a jóleső fáradtság mindennap megtalált.

Testileg-szemileg-agyilag kellemes zsibbadtság…

Kastélyok, várak, parkok, hegyek-völgyek, erdők-rétek, kálváriák, temlonyok meg… kripták is. 
Szent borzadályok felkeltése czéljábul csupán. Vízmosások, kőgörgetegek, szalmabálák 
és hasonlók. Mutatom képeken, úgy szebb meg könnyebb is. Legalább ismét örömködhetek.

Odafele Martonvásár és Veszprém. Az előbbi kastélyának parkjában tuti, hogy fogunk 
piknikezni (még sosem volt részem ilyen tevékenységben ez a hely megérdemli az elsőséget)
 hamarosan.  Veszprémben a Szürkebarát vendéglő nem javallott, hú...

Magyarpolányban szállásoztunk, méghozzá itt:

Ugye szép? Még ha nem is eredeti parasztház... 

Polányról is legyen már itt néhány kép, bár alig van fotóm a településről, hiszen belefeledkezve 

a mosolyba időnként elmaradt a kattintás. A Kálváriát mindenféle fényben megnéztük, 

jó lenne egyszer a passiójátékot is látni. 

Mi van? De hát nincsen is nekem Zúrjézusom.