nevének születéséről két történet is kering a köztudatban. Az első szerint
hajdanában egy mészáros 24 ökörben fogadott, hogy megállás nélkül felfut a tetejére.
Ezt sikeresen megtette, ám felérve kilehelte lelkét. A másik törökökről szól,
akik csak 24 ökörrel tudták ágyúikat felvontatni a rá.
Mindkét mesének lehet némi alapja, mert ugyan a "hegy" elég alacsonyka,
ám a Csiki csárdai megállótól vezető kaptatója jócskán szuszogtató.
A Tárogató utca barátságos erdei ösvénybe torkollik, onnan eltévedni lehetetlen,
ma a sárga úton, mindig csak a sárga úton haladunk.
Először egy, majd egyre több ilyen kellemes rétecskére visz a turistajelzés.
Messzire ellátni, Budai hegyek, Törökugrató,
lábam előtt magyar szegfű, akkor biztosan van itt valahol árvalányhaj is.
Mondom! Valahogy nem lehetnek meg egymás nélkül.
Mindjárt itt a nyár.
A Négyökrös tetej (288 m) hasonlóan bájos, ezervirágú rét pillangókkal,
ligetének bokrain rózsabogarakkal, babakocsit vonszoló kislánnyal,
kerékpáron felfelé majd lefelé száguldó biciklisgatyósokkal,
tehát itt sem leszünk egyedül.
A nyugati oldalon meredek sziklakiszögellés,
tetejéről tökéletes a rálátással mindenféle budai puklikra.
Balra lent a budaörsi katonai temető, ahonnan az ősszel idevágytam,
körülbelül erre a sziklára.
Kicsivel a kilátópont alatt rejtettebb pihenő, még remekebb hely,
lehetne itt hosszasabban ücsörögni, ha nem néznék ki mögülünk
lehetne itt hosszasabban ücsörögni, ha nem néznék ki mögülünk
a tökéletesen álcázott geoládát.*
Megyünk hát tovább:
erdei ösvény, ritkuló fák, kis tisztás
ligetes rész, árvalányhaj.
Kitérő jobbra, feltérő balra.
És ez így tovább, szinte a végtelenségig, előbb a Csik-hegy déli oldalán, majd a lószagú
Ló-hegy derekán, keresztül az Út-hegyen, ahová azért tanácsos elmenni,
mert arról remekül látni az Odvas-hegy kopár hátát.
Ni, hogy másznak rá fölfelé a házak.
Pazar, mondom magamban, nem lesz ez annyira egyszerű!
És valóban, rögtön az eleje feladja a leckét.
Rendkívül morzsalékos, meredek csapások visznek felfelé,
túrabot nélkül, utcai cipőben itt esélyem sem lenne.**
Viszonylag gyorsan haladunk felfelé, még úgy is, hogy minden lépésben újra
és újra elálmélkodom, pihenőimet tehát bámészkodásnak álcázom.
Legeltetem szemem a lejtők szélfútta növényein.
Emiatt megint
és mindig lemaradok.
Amikor azt hinném, végre felértünk, jön egy újabb
majd még újabb szint.
Ötemeletesnek saccolnám, csak a szintek közt mindig van egy lanka,
sziklái közt ösvénykék tekeregnek fel meg le.
Az időjárás nekünk kedvez, mostantól fátyol takarja a napot.***
Szelecske borzol mindenféle hajakat.
A hegy legteteje (314 m) az előzményekhez képest semmi nagy placc,
csak átsétálunk rajta.
A leereszkedés hasonlóan küzdős, mint az eleje volt
azért itt vannak meredekségek
lejtők
és festői sziklaszirtek.
Búcsúszelfi,
majd utolsó sziklatömb.
Jöhetnek a Kopárok!
*
Egy ideje nem ládázunk. Csak azért, hogy bajlódjunk a koszban?
Na, azóta gyakran futunk össze kesserekkel.
**
És 10 év múlva sem.
***
Rekkenő hőségben ezt az utat nem csinálnám végig.
****
És csodás virágzatú nagyezerjófű.
(A képek 2020. május 10-én készültek.)
