A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budai-hegység. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budai-hegység. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 17., vasárnap

A Huszonnégyökrös-hegy

nevének születéséről két történet is kering a köztudatban. Az első szerint 
hajdanában egy mészáros 24 ökörben fogadott, hogy megállás nélkül felfut a tetejére. 
Ezt sikeresen megtette, ám felérve kilehelte lelkét. A másik törökökről szól, 
akik csak 24 ökörrel tudták ágyúikat felvontatni a rá.

Mindkét mesének lehet némi alapja, mert ugyan a "hegy" elég alacsonyka, 
ám a Csiki csárdai megállótól vezető kaptatója jócskán szuszogtató. 
A Tárogató utca barátságos erdei ösvénybe torkollik, onnan eltévedni lehetetlen, 
ma a sárga úton, mindig csak a sárga úton haladunk.


Először egy, majd egyre több ilyen kellemes rétecskére visz a turistajelzés.
Messzire ellátni, Budai hegyek, Törökugrató,


lábam előtt magyar szegfű, akkor biztosan van itt valahol árvalányhaj is.


 Mondom! Valahogy nem lehetnek meg egymás nélkül.


Mindjárt itt a nyár.

A Négyökrös tetej (288 m) hasonlóan bájos, ezervirágú rét pillangókkal, 
ligetének bokrain rózsabogarakkal, babakocsit vonszoló kislánnyal, 
kerékpáron felfelé majd lefelé száguldó biciklisgatyósokkal,
tehát itt sem leszünk egyedül.


A nyugati oldalon meredek sziklakiszögellés,
tetejéről tökéletes a rálátással mindenféle budai puklikra.


Balra lent a budaörsi katonai temető, ahonnan az ősszel idevágytam,


körülbelül erre a sziklára.


Kicsivel a kilátópont alatt rejtettebb pihenő, még remekebb hely,
lehetne itt hosszasabban ücsörögni, ha nem néznék ki mögülünk
a tökéletesen álcázott geoládát.*


Megyünk hát tovább:
erdei ösvény, ritkuló fák, kis tisztás

  

ligetes rész, árvalányhaj.


Kitérő jobbra, feltérő balra.


És ez így tovább, szinte a végtelenségig, előbb a Csik-hegy déli oldalán, majd a lószagú
Ló-hegy derekán, keresztül az Út-hegyen, ahová azért tanácsos elmenni, 
mert arról remekül látni az Odvas-hegy kopár hátát. 
Ni, hogy másznak rá fölfelé a házak.


Pazar, mondom magamban, nem lesz ez annyira egyszerű!


És valóban, rögtön az eleje feladja a leckét.


Rendkívül morzsalékos, meredek csapások visznek felfelé,
túrabot nélkül, utcai cipőben itt esélyem sem lenne.**


Viszonylag gyorsan haladunk felfelé, még úgy is, hogy minden lépésben újra


és újra elálmélkodom, pihenőimet tehát bámészkodásnak álcázom.


Legeltetem szemem a lejtők szélfútta növényein.


Emiatt megint


és mindig lemaradok.


Amikor azt hinném, végre felértünk, jön egy újabb 


majd még újabb szint.


Ötemeletesnek saccolnám, csak a szintek közt mindig van egy lanka,


sziklái közt ösvénykék tekeregnek  fel meg le.


Az időjárás nekünk kedvez, mostantól fátyol takarja a napot.***


Szelecske borzol mindenféle hajakat.


A hegy legteteje (314 m) az előzményekhez képest semmi nagy placc,
csak átsétálunk rajta.


A leereszkedés hasonlóan küzdős, mint az eleje volt


azért itt vannak meredekségek


lejtők


és festői sziklaszirtek.


Búcsúszelfi,


majd utolsó sziklatömb.


Jöhetnek a Kopárok!

*
Egy ideje nem ládázunk. Csak azért, hogy bajlódjunk a koszban?
Na, azóta gyakran futunk össze kesserekkel.

**
És 10 év múlva sem.

***
Rekkenő hőségben ezt az utat nem csinálnám végig.

****
És csodás virágzatú nagyezerjófű.

(A képek 2020. május 10-én készültek.)

2020. március 3., kedd

Kálváriát

járni nem hagyományos módon szoktam, mivel... 

Másmese.

Némely csámborgásunknak elkerülhetetlen stációja lesz mégis, mint például most, 
2017. október 21-én, Piliscsabán.

A Kálváriadomb szerpentinkéjén indulunk felfelé,
tetején a kápolna ködbe vész.


Egyszerű kőépület, faajtaja zárva,
elrettentésül gonoszfej rácsot kapott.


A föntről állítólag remek kilátásban most nem gyönyörködhetünk, megkerüljük 
az épületet. Hátulról jobban szeretem, előnyére válik a homályba vészés. 


Nyirkos hideg van, lábaink alatt nem zizzen az avar, mérhetetlen csend mindenütt.


A domb* legmagasabb pontján fenyők szegélyezik az utat a szakadékhoz,


aminek a legszélére érdemes kióvakodni


és megcsodálni a sárgásvöröses kőzetből növekedő fenyőket.


Hamarosan ősöreg tölgy állít meg, odvában találna menedéket a mesék királylánya.


A Gomba-sziklához jól kiépített ösvény vezet,


közvetlen közelében kapitális méretű őzlábgombák


az avarban. 


Most jön a (számunkra) meglepetés, a szikla lent van,


a tanösvény kialakítói rittyentettek ide egy rálátót, 
hátha megelégszik a kiránduló azzal


és nem mászik le ide, a kőgombát alaposabban kifürkészni.


Ugye szép? Erdei gomba.


Tónit gyorsan melléguggoltatom az arányok kedvéért,
meg azért is, nehogy eszébe jusson mögé és ezáltal még lejjebb mennie.


Közben egyre csak hűl az idő, sietősen áthaladunk 
a Szent Ferenc tisztáson, majd a gázvezeték irtásán, 


ahol utolsót virágzik a réti imola


és a pókháló páracseppektől nehezül.


Hamarosan Piliscsaba másik nevezetes kövéhez érünk,


ez az Ördögoltár-szikla.


Keresgélem, mitől ördög és mitől oltár,


de nem látom benne sem ezt, sem azt.**


Csak egy hatalmas dolomittömb a szememben,


ám így is lenyűgöz a Csabai-torony.


Körbejárjuk, nézegetem messzebbről és közelebbről, 
és egyszer csak felfedezem benne az égbenéző, szomorú asszonyt.


Mellőle közvetlenül a lőtérhez jutunk, ami honvédelmi múlttal 
rendelkező egyéneknek  kihagyhatatlanul érdekes.***


3 km-es, könnyű kis délutáni túránkat a szakadék zárja, immár alulról.****

*
A Kálvária-hegy legmagasabb pontja 285 méter, tehát domb.

**
Maximum a cirill betűket: néhány szovjet katona kézjegyét 1991-ből.
Mielőtt bevagonírozták őket, firkáltak ide pár eltüntethetetlent.

***
Nejeik számára pedig kötelező továbbképzés.

****
Oldalában a fenyők, amiket később is mindig megcsodálok.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...