Az előző dobozomról

rögtön eszembe jutott egy másik, amit szintén egy kisnagyfiútól kaptam, 

a nem oly távoli múltamban. Amikor megajándékozott vele, még alsós volt, 

ám másnaptól felsősnek mondhatta magát.

Íme a doboz, amit saját kezeivel díszített kívül és belül, 

beléje pedig mellékelt 5 tábla étcsokit,

ám azt már kiettük belőle.

Nos, ezt bizony nem nézegettem túl sokáig, mert rögvest tudtam, mi lesz a sorsa: 

mit, akarom mondani, kit tartok majd benne.

A tanév végi bazáron potom 400 pénzért került hozzám egy aprócska babácska.

Persze nem az akkori arca, hanem a majdaninak a lehetősége ragadott meg.

 

Vacakoltam vele, míg bele mertem törölni az első körömlakk-lemosós pamaccsal a fülébe, 

aztán egyre határozottabb mozdulatokkal az arcába. Hamarosan fületlen lett és szemetlen,

majd átmenetileg színes ceruzákkal kapott új tekintetet, ajkakat, szeplőket meg 

egy fehér rucit, amitől másnap kénytelen voltam megszabadítani a hölgyikét.

 

Szárnyakra áhítozott ugyanis, ám egy ilyen bokáig érő hacukában képtelenség röpködni.

A dobozban most ő lakik.

Molly, aki

a medvetündérek közé született; vastag szőrcsuhában járta a rengeteget. Ormótlan, 

nehéz bakancsaival hiába kerülgette az erdő apró lakóit, legnagyobb igyekezete 

ellenére eltiport csigát, virágot és bogárt. 

Így kezdődik a meséje*, mert azt is kapott tőlem az új identitása mellé.

Jelenleg ugyanis a galagonyalepkéskedik. 

Azért meghagytam a bakancsát, hátha visszakívánja valamikori életét.

*

A meséjét ugyan ide le nem írom, mert az olyan nagyon szomorú...  Tánesetleg idetéved valami illetékes/telen, elolvassa és akkor hozzám többé nem akar íratni senki gyereket. 
Kac-kac...