...avagy sewing bag tutoral következik…
Az egész úgy kezdődött, hogy Hajni, alias Napos vendégségbe invitált tegnapra magához. Persze csak virtuálisan mentem, mert blog-vendéglátásról volt szó, de azért ugye üres kézzel oda se megy az ember lánya. Pláne nem úgy, mivel házigazdám valami apróságot kimondottan kért is. Mit is vigyek? Miben is vagyok jó? Valami egyszerű és gyors… mégis ütős. No, a kettő/három nem létezik együtt, pontosabban általam ismeretlen hármasítás. Meg aztán olyant kéne készíteni, ami után sóvárgok már egy ideje. (Fekete bőrtáska, 26 cm-s fedő a Tefálra, nyári szandi, zsuzsus karlánc persze kilőve.) Táska… varrós táska… ami mappa is…
És innen a megvalósítás már pillanatok műve volt. Két hét pillanataié.
Először is jó alaposan végiggondoltam, mi mindenre lenne benne szükségem, gyorsan fel is skicceltem egy lapra a kedvenc zöld anyagaim fölé. Persze mondanom sem kell, hogy nem egészen ilyen lett. A fotók sem a valós színeket mutatják, higgyétek el nekem, zöld lett a végtermék!
Borítóhoz három réteg anyagot szabtam ki, a középső a képpel ellentétben nem a lidlis felmosórongy lett, hanem hártyavékony vatelin. Ezt kb. 1 centivel kisebbre szabtam, mint az előlapot-hátlapot, hogy a varrógépem ne haljon meg a nagy erőlködéstől. Lassan elhagyja a kamaszkort.
Az elejéhez egy díszesebb zsebet varrtam, a szívecskét persze kézzel, mert az elején az dukál. És mert mostanában szeretek csendben mókolni. Egyre többet…
A hátuljához egy cipzáras teljesen egyszerűt.
A táska alapjára felvarrtam a két zsebet, alul és felül egyenes, oldalt cikkcakk varrással.
Aztán belekukkantottam a sütőbe, mert a lakásban terjengett egy kis halszag.
Füleim a kedvenc megoldásommal születtek, erősítőnek belé egy vastag szövetet fektettem, amiről akkor azt gondoltam, az már nem lenne jó semmire… Csavaros megoldással (jobbat nem tudtam kiötölni) végtelenítettem őket 1-1 kis téglalappal, ezek elég feltűnőek, de alulra kerülnek, ott meg nem akkora gond.
Az alapra felgombostűztem a füleket, majd mielőtt felvarrtam volna azokat, gyorsan belepróbáltam a dossziét és hogy a kép teljes legyen: vállamra vetve a tükör elé libbentem. Nincsen fotó, elég röhejes az önfotó tükörből géppel szerintem.
Felvarrtam a füleket géppel, de mivel az eredménnyel nem voltam elégedett, kifejtettem az egészet és felvarrtam újra kézzel.
A belső hátlap gyerekjáték volt.
Az eleje belseje kicsit dolgosabb. Néhány hurka, gyűrű, patent és egy ollótartó, amin tépelődtem fél órát.
Ekkor érkezett el a legúúútálatosabb rész, a cipzárvarrás. Na és nekem mindjárt kettő is kellett. Vevő lennék egyszerűbb megoldásra, kizárt, hogy nincsen. Az én agyam ilyen modulót tud.
A sikerre való tekintettel felcimkéztem az utolsó főzet baracklekvárokat. Kísérleti alanyok, narancsos-grapefruitosak fahéjjal és szegfűszeggel megbolondítva. Spájz betelt.
Innen már csak illeszteni kellett a rétegeket, egyenes pánttal körbevarrni és elől szépen kézzel letűzni.
És igen éppen PASSZOL belé a mappa! Pászentosan símul reája a ruci, ez imádom!
A belsőségek, saját kitalációmmal a cérnatartó szalagokkal. (melldagadás)
Becsukás, szögre akasztás, egy fotó elölről
meg egy közelről.
És most már tényleg nem lehet kifogásom, fel kell keresnem egy közeli foltvarró kört, különben ez is ott végzi, hol pihen már a többi varrottságom. Szekrénylakó legyen szegényke? Még azt hiszi, szégyellem…
