2010. november 28., vasárnap

Advent idején

Az első adventi kalendáriumom gyufaskatulyákból készítettem, melyeket birkaszőrrel vontam be, fejet és farkat kaptak no, meg egy helyes-bajuszos (látnokilag) juhászt. Éveken keresztül vártuk ezzel az iskolában a karácsonyt. Kissé poros már, tán rongyosodik is, de azért jó lenne, ha a 106-os teremben most is ezt nézegetnék a gyerekek. 
Nincsen róla fotóm sajnos, a régi sulim régi termében maradt.
Aztán voltak piros zsákocskák, ezeket faágra szoktam volt kötözni. No, ezek is elmaradtak tőlem, máig sem értem, hogy veszhetnek el dolgok egy költözés során... 

Évek óta ezek is máshol vannak használatban, bízom benne, hogy idén is 
előkerülnek a szekrényből:


A gyertyákat, csillagokat, gömböket, csomagokat apró patentokkal rögzítettem a fára. Emlékszem, jó sokat mókoltam a képpel, pedig jó, ha van 30x40 centis. Ekkora díszeket 
csak kézzel varrogat meg az ember lánya.


Ez meg itt a párja, nagyon gyatra képet találtam róla, hiszen akkoriban, mikor készült, nem volt ám még digitális fotózás! Ezen is patentoltam, pontosan 24 gyöngyből fűzött csillag és hópehely díszíti a téltündért. Persze itt nem a varrással töltöttem el a legtöbb időt.


Most megint készülődök,  szerdán újfent be kell üzemelnem 
az elsősöknek  egy kalendáriumot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...