2016. augusztus 3., szerda

Amikor tavaly, hazaérkezésünk

után egy héttel kezdtem összeszedni a gondolataim Karpathosról, a szemem elé került 
Sarah kisfilmje. Ennek is a záró képsorában, 22:50-nél az a szikla tetején álló kápolnácska. 
És bár nem szoktam emlegetni túl sokat az égieket, de akkor kicsúszott a számon, 
hogy Tejóisten, ez meg hol van?

Na, a Zuram nyomban előszedett immár 3 térképet, nagyítót és viszonylag rövid idő alatt
kiguglimapszozta, ez nem lehet máshol, csak is a Profitis Iliason. Az egyiken. 
És akkor nyomban el is dőlt, hová megyünk 2016 nyarán.

Egy hónap múlva már iggazi, renndes, bakkancsos túratérképünk volt, postán jött Göröghonból.



Az első kettő és az utolsó innentől kezdve nem bírt jelentőséggel.


Aztán majdnem beszereztünk egy sátrat, hogy éjszakázni is tudjunk egyet a szabadban. :)

Szerencsére a vadkempingezésre mégsem került sor, mert képbe került egy fénysugár. :))

Végül július első hétvégéjén tulajdonosai lettünk két tökéletes hátizsáknak, olyanoknak, 
amik nem tapadnak az ember hátára, ellenben simán besüvölt mögéjük a szél. :)))  

Ezek a beléjük igen tökéletesen passzoló kétliteres ivótasakok. :))))



Az utazás előtti napon összedobtam az egyik kiszuperált nyári ruhám alsószoknyájából 
ezt a valamit, aminek létjogosultságáról akkor nem igazán lettem meggyőzve. 


Férfihóbort, gondoltam, azaz férji hóbort. :))))) 

És most tessék megkérdezni, mi a csudát fogunk még ott újabb 7 napon keresztül nézelődni

K A R P A T H O S O N


?

A már-már megszokott földi patchwork,



a szelíden gomolygó égi tejszínhab



és a nyugvó nap utolsó sugarai után



kissé extrém lesz a hálidéj.

4 megjegyzés:

  1. - Megvan az első helyesbítés kérés, vagy szolgáljon ez itt kiegészítésként.
    „a szelíden gomolygó égi tejszínhab” csak távolról szelíd, mert bizony a Cumulus Congestus belsejében igen nagy erők mozognak, fel vagy lefelé hatóan. A függőleges áramlások sebessége, elérhetik a 10m/s - a belerepülés, biztosan kivált némi ijedséget az utastérben.

    VálaszTörlés
  2. na ez a "némi ijedtség" az oka, hogy bizonyos helyekre nehezen jutok el :( de jó olvasni ezeket a hangulatos emlékeket, és ha egyszer mégis eljutok oda, egészen kiképzett leszek a karpathosból :) várom a következő képeket az extrém halidéjről :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ijedelem fontos mozgatórugója életünknek, utána milyen jó fellélegezni! :) Ha találkozni akarsz vele, tedd meg minél hamarabb, mert Karpathos már nem sokáig marad Karpathos. :(
      Bíztam benne, hogy tetszeni fog Neked a film több okból is. ;)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...