Búcsúzás a nyári reggelektől...

Koránkelő vagyok és nyáron még koránkelőbb. 

Fél 5-kor, legkésőbb 3/4 5-kor megszólal a belső órám, általában még azelőtt, 

hogy a Nap felkelne. 

Először kikukkantok az ajtón, kelet felé persze,

aztán bekészítem a kávét, majd kiülök a teraszra. 

Lesem az égbolt játékát,

az ébredő napot.

Nem is a napkeltét szeretem, 

hanem a pirkadatot.

A nap ígéretét...

...s hogy abból még bármi lehet...

Holnaptól ugyanúgy felkel a nap,

csak már én nem nézem ugyanazzal a gondtalan gyönyörűséggel.

Kabátvarró

korszakomban sokáig kerestem a tökéletes kabátbélést, így egyszer bevásároltam 2 méternyi  

fekete anyagra steppelt vatelint. Kabátba nem került, de nem azért, mert elég occó* volt,

 hanem mert itthoni rápillantásra már elég gagyinak is tűnt. Hm... 

Mehet a szekrénybe a vatelinek alá, egyszer jó lesz, de mire és mikor? 

Na, ahogy a húgom táskáját varrtam, kezdtem a szokásos szendvicset kialakítani:

fedlap, vatelin, hátlap.

Szépen megtaláltam az anyagokat, de miután kiszabogattam, eszembe jutott az a régi kabátbélés.

Hogy azzal majd két legyet egycsapásra. 

És tényleg álom vele dolgozni, szinte csak jelképesen kell rögzíteni, tökéletes a bélés... erre.

Feketesége úgysem látszódik, hiszen rávasalom a jó kis merev táskabélést.

Szóval most van majdnem 2 méternyi szupercuccom, ami táskára áhítozik.

A csudába, holnap véget ér a nyári szünet!

*

Naggyon occó volt, de nem kínai.

Táskafül 4.

Tulajdonképpen a véletlen műve ez a táskafül, 

meg azé, hogy ezt is olyan játszi könnyedséggel* próbáltam elkészíteni, 

mint a hozzája tartozó táskát. Az is csak úgy kifutott a kezemből (3 nap alatt), 

a füleinek is jönniük kell ukkmukkfukk** - gondoltam.

Teketóriázás nélkül lenyestem egy 70x14 centis anyagot, aztán rögtön hosszában kettőbe 

is nyisszantottam, gondolván nagy hirtelenjében, kijön abból két fül is. 

Ugyanabban a pillanatban rájöttem, hogy ez így nem lesz jó, túl keskeny,

ezért az anyag oldalát kb 1-1 cm szélességben a visszájára vasaltam.

Ezután színével félbehajtottam az anyagot és a négy véget levarrtam.

Kifordítottam mindegyiket, majd az ott keletkező derékszöget levasaltam.

Ilyen szép lett a fülpár elölről és hátulról.

Közben az is nyilvánvaló lett, hogy ennyicske anyag nem fog nekem masszív fület produkálni, 

ezért kabátbélésből levágtam két kellő hosszúságú darabot és a helyükre illesztettem azokat.

Szépen levasaltam az egészet színéről és visszájáról is, hogy kifeküdjenek rendesen,

majd a csíkokat hosszukban ismét félbe hajtottam

és a végeiken kb egytenyérnyi távolságot kihagyva a szélek mentén összevarrtam.

Eddigre már ismét régen túl voltam egy újabb felismerésen:

leendő fülem még mindig nem elég masszív, megfelelő zsinórom meg nincsen itthon. Szerencsére a pántos dobozomban találtam egy nagyon régen készített, ám sosem felhasznált 

háromfonatú fület***, ami épp megfelelő vastagságú és tökéletes hosszúságú lett a következő művelethez.

Egy zéjer-/ziherájsz-/biztosítótű segítségével belehúztam a csőbe****,

majd ismét vasaltam, egyengettem és vasaltam.

Aztán már csak géppel a helyére kellett varrni

ezeket az újabb,

kivételesen keskeny, ám masszív táskafüleket.

Most pedig megyek és lehúzom a vasalódeszka huzatát, mert ráfér egy alapos mosás.

*

Hihetetlen, bontanom sem kellett sosem, még az alja mérete is tökéletes lett elsőre, 

és a máskor oly komoly, legyen pufi és stabil kérdést is megoldottam egy hirtelen ötlettől vezérelve.

**

Az első és az utolsó fotó elkészülte közt másfél óra telt el.

***

Szerencsére csak a végükön voltak összevarrva, így négy nyisszantás után 3 db egycentis pántom lett.

****

Előre szentségeltem, aztán a művelet közben mégsem, mert a helyére csúszott mégis könnyedén.