az egyik nyolcéves naponta megkérdezte, mit kérek én karácsonyra?
Különösebb vágyaim az utóbbi időben nincsenek,
ezért gondolkodás nélkül mindig azt feleltem, hogy karácsonyfát.
Pedig nem is azt, simán mondhattam volna, hogy képeslapot.
Merakarácsony nekem akkor kezdődik, amikor bontogatni kezdem a borítékokat.
Tényleg.
Mutatom a lapokat egyenként, hátha valakinek megakad a szeme az egyiken és elkészíti jövőre,
akár Bea az én tavalyelőttimet. Nagyon vigyorogtam, amikor megláttam, vigyorgok még most is.
Soha életemben nem találkoztam vele, sőt, a hangját sem ismerem,
mégis összekötődtem vele láthatatlanul ebben a virtuális nagyvilágban. :)
Hasonlóan ismeretlen ismerősömtől érkezett egy igazi foltos fenyőfácska.
Éva halasi tanító néni és természetesen foltokat varr, pontosan, szépen, vasalva,
türelemmel, ahogyan az a foltozók nagykönyvében írva vagyon.
Rudolfot Juci készítette nekem, akinek Barbaral játékában sorsolódtam.
Továbbra is állítom, ez a legszebb munka, ami a képeslaposdi kapcsán készült,
icipici keresztszemes öltésekkel, alig észrevehetőn fémszálakkal csillagozva.
A következő egyszerűn megvalósítható, belül tanításokkal sűrűn teleírva,
tán legjobb lenne, ha egész évben magammal hordanám. :)
Csütörtökön kora reggel a postaládánkban csak úgy, bélyeg nélkül bedobva találtam emezt.
Macskás, persze, macskás lehet csakis, ezt mutatnom kell belülről is.
Most hetedikes, volt tanítványom rajzolta nagy örömömre.
Ez volt a múltam, itt következhet a jelenem, az ákombákos. :)
Íme az idei krisztmaszdórdekorésön
kiegészülve két szívemhez szóló nyomdaipari termékkel. :)))
Lassacskán megtelik a dobozom,
tele van szép emlékkel, áldással és békességgel.
