Az előző dobozomról

rögtön eszembe jutott egy másik, amit szintén egy kisnagyfiútól kaptam, 

a nem oly távoli múltamban. Amikor megajándékozott vele, még alsós volt, 

ám másnaptól felsősnek mondhatta magát.

Íme a doboz, amit saját kezeivel díszített kívül és belül, 

beléje pedig mellékelt 5 tábla étcsokit,

ám azt már kiettük belőle.

Nos, ezt bizony nem nézegettem túl sokáig, mert rögvest tudtam, mi lesz a sorsa: 

mit, akarom mondani, kit tartok majd benne.

A tanév végi bazáron potom 400 pénzért került hozzám egy aprócska babácska.

Persze nem az akkori arca, hanem a majdaninak a lehetősége ragadott meg.

 

Vacakoltam vele, míg bele mertem törölni az első körömlakk-lemosós pamaccsal a fülébe, 

aztán egyre határozottabb mozdulatokkal az arcába. Hamarosan fületlen lett és szemetlen,

majd átmenetileg színes ceruzákkal kapott új tekintetet, ajkakat, szeplőket meg 

egy fehér rucit, amitől másnap kénytelen voltam megszabadítani a hölgyikét.

 

Szárnyakra áhítozott ugyanis, ám egy ilyen bokáig érő hacukában képtelenség röpködni.

A dobozban most ő lakik.

Molly, aki

a medvetündérek közé született; vastag szőrcsuhában járta a rengeteget. Ormótlan, 

nehéz bakancsaival hiába kerülgette az erdő apró lakóit, legnagyobb igyekezete 

ellenére eltiport csigát, virágot és bogárt. 

Így kezdődik a meséje*, mert azt is kapott tőlem az új identitása mellé.

Jelenleg ugyanis a galagonyalepkéskedik. 

Azért meghagytam a bakancsát, hátha visszakívánja valamikori életét.

*

A meséjét ugyan ide le nem írom, mert az olyan nagyon szomorú...  Tánesetleg idetéved valami illetékes/telen, elolvassa és akkor hozzám többé nem akar íratni senki gyereket. 
Kac-kac...

Olykor kerül hozzám

valami, ami nagyon nem én vagyok. A férjem olyankor kajánul rámkacsint 

és megkérdezi, ebből ugyan mi lesz? Mert tudja, hacsak nem műanyag a valami, 

akkor azt ki nem dobom, ellenben új életre kelesztem.

Itt van például ez a borospalackos* doboz. Valljuk be, szörnyűséges. Ámde fából van.

 Pakolásztam vagy 7 éven keresztül, tároltam benne gombot, gyöngyöt, fém kellékeket,

míg a múltkor, a nagy fonalrendezgetés közben beugrott, mi lesz a következő életében.

Ha eszembe jut valami, akkor az nekem azonnal kell. Most sem vacakoltam sokáig, 

pillanatok alatt összedobtam a tetejét egy tetszetős szoknyamaradékból, 

amit a Hollókőn debütált táskám belsejéhez használtam.

Aztán jöttem rá, hogy ennél azért méltóbb megoldásra is képes vagyok,

pláne, mert legújabb hobbim szenvedélyem kellékei kerülnek majd a dobozba.

Illik hímeznem reá szép színeset. És akkor szembejött velem ez** a kóróvirágos.

Lélekteázgatásom** legutóbbi eredményét tegnap este szedtem le a rámáról.

Triplex kartonból, vatelinnel alábélelve fabrikáltam hozzá egy alapot,

amit csak belenyomtam a doboz tetejébe. Ragasztanom sem kellett, a helyén marad.

Tárul a szezám,

kartonpapírokból*** szabott fonaltartó kártyák töltik meg teljesen.

Mától boros dobozban lakik a szivárvány, ami nálam 119 színű.

 

*

Egy kisfiú hozott nekem a papája szigligeti szőlőjének borából egy palackot benne. 

A dugóját sem dobtam ki, angyallá avanzsérozva most is figyelt a karácsonyfánkon.

**

Nahát, ez egy tapéta!

***

Esténként a félévi szöveges értékelés meg- és újra- és átírása feletti dühöngésem 

kapcsán éppen erre volt a legnagyobb szükségem. 

****

Zéróvészt, naná, bármiféle kartondoboz megfelelt hozzá, csak legyen fehér az egyik oldala.

Azt mondják, nem

születik két egyforma hópehely a világba. Számunkra talán észrevehetetlen a különbség
 köztük, de hiszem, hogy mindegyiket megismételhetetlennek szánta a Teremtő.

Törekedtem erre az egyediségre én is, amikor a fácskát hópihéztem.

(Sicc, ne gondold tovább!)

Kissé mellélőttem, amikor gyöngyfonallal indítottam a munkát, de a fa törzsét annak 

a vastagságával haladósabb volt megvalósítani. A hópelyhekkel ezáltal meggyűlt a bajom, 

a legnagyobb átmérője 3 centi, szóval szentségeltem szidtam magam közben picit.

Pláne, mert az osztott hímzőfonalas gyűjteményemben csupán a kéknek 23 árnyalata van

és vagy 10 pászítható egymáshoz. Bezzeg amabból alig találtam három összeillőt.

Eme hosszas morfondírozgatás után még alaposan kitanulmányoztam a hópelyhek formagazdagságát, majd viszonylag könnyedén rajzoltam egy sajátot, 

amit már osztott hímző két szálával varrtam és gyöngyökkel díszítettem,

 

hogy a ragyogás erről se maradjon el.

Hópihés kalandozásaimnak egy időre búcsút mondok,

legközelebb fonalgyűjteményem kap dobozt. 

Egy volt anyukámtól a múlt héten* hatalmas szatyornyi kincset** kaptam ugyanis.

Az osztott fonalak közt csupán 5 újdonságot találtam, 

de a gyöngyhímzőt rejtő Amarettós dobozban

eszméletlen gyönyörű, új színekre leltem.

Lázasan dolgozik az agyam, jaj, annyi sok ötletem van!***

*

Utólag lehet megvesztegetni valakit?

**

Jut belőle az elkövetkező évek technikaóráira is bőven.

***

Időt, az a kérdés, honnan kerítek rá?

Korom 50 mindjárt...