elismerik a sifnosi keramikusok mesterségbeli tudását, hiszen több ezer év tapasztalata van a kezükben.
Ezt bizonyítja az a számtalan kerámialelet, ami az i.e. 3. évezredből maradt fenn.
Valamikor az őskorban fedezhette fel a szigeten élő ember az ott bőséges mennyiségben
található, jó minőségű, égethető agyagot. Azt az agyagot, amit aztán a helyi agyagművesek
az évszázadok tapasztalatának következtében egyre
bravúrosabban formáztak meg.
A tudás generációról generációra hagyományozódott,
fejlődött művészi
színvonalúvá. Olyannyira, hogy a „szifnoszi” szó mára a „fazekas”
szinonímája lett.
Azokban az időkben, amikor a kalóztámadások gyakoriak volt a Kükládokon,
a fazekasok biztonságosabb helyen, a sziget belső részein építették fel műhelyeiket.
Ekkortájt munkáik éppen arra voltak csak elegendők, hogy a helyi igényeket kielégítsék.
Amikor a rablótámadások veszélye elmúlt, a fazekasok a part közelébe költöztek,
ahol a körülmények kedvezőbbek voltak szakmájuk gyakorlására. A kikötőkben
lehetőségük nyílt arra is, hogy termékeiket az idelátogató kereskedőknek eladják.
Ők pedig
vitték a szifnoszi fazekasok hírét keresztül-által az egész Földközi-tengeren.
A szifnoszi fazekasság a 18-19. században élte fénykorát,
akkor mintegy 100 műhely
működött a szigeten. A 20. század elejére a legtöbb mester elhagyta szülőföldjét,
hogy megtelepedjen valamelyik közeli/távoli szigeten vagy a szárazföldön, a világ
számtalan pontján. Vitték magukkal mesterségüket, örökítették fiaikra tudományukat*.
Azt mondják, a ma
élő legjobb fazekasok szifnoszi ősöktől származnak.
Napjainkban már csak 20 kerámiaműhely található Sifnoson, mindegyik
családi vállalkozás.
Ezek jobbára az idelátogató turistákból élnek, de nem egynek közülük webshopja is van.
A fiatalabb generáció tagjai új formákkal és vidám színekkel kísérleteznek,
rendkívül szeretem azt a játszi könnyedséget, amivel az agyagot kezelik.
Mindenütt kerámiashopokba botlik az ember. Kínálatukat
az idelátogatók igényeihez
igazították: többnyire csészéket, bögréket, tálakat láthatunk, de nagy keletje van
a főzőedényeknek is. Ezek voltak személyes
kedvenceim, például az, balra,
amiben a mastelo és ez a feliratos itt, elöl, amiben az igazi „revithada” ma is készül.
(És ennek aprócska tesója, melyben mennyeien illatol, a leves, amikor felszolgálják.)
Na, de mindez csak kisebb bevezetője annak, amiről
eredetileg írni akartam.
Az pedig a „flaros”, ami tulajdonképpen egy mára igen díszessé vált „kémény”.
Akármerre mégy a szigeten, mindenütt ezt látod: lépcsőn, háztetőn, templom tetején,
mellvérten, kapufélfán, vagy csak úgy elvetőleg, legyen ott valami.
Ha egy kicsit is nyitottabb szemmel járunk, akkor felfedezhetjük, hogyan alakult,
vált egyre cifrábbá ez a tárgy, ami eredetileg csupán egy lyukas, felfordított agyagfazék volt,
mely a kémény szerepét volt hívatva betölteni. Kettős feladatot látott el, mily meglepő:
ad 1 megakadályozta, hogy nagyobb esőzések alkalmával a víz becsorogjon a konyhába,
ad2 kivezette a konyhában a főzés során keletkező füstöt a szabadba.
Nincsen ebben semmi
különlegesség, nálunk is épp ezért van a kémény.
Természetesen rendkívül fontos volt, hogy a flaros jóhuzatú
legyen, különben
a füst vagy az eső elárasztotta a házat, az meg ugye elég nagy szerencsétlenség...
Rossz a flaros-od (ton kako sou ton flaro), mondják ma is a szifnosziak annak,
aki valami jó nagy
marhaságról próbálja meggyőzni a többieket.
Mókás a szó eredete is. Nagy valószínűséggel a velencei uralom alatt a szigetre érkező
római katolikus testvérekre utal, akiket frar néven emlegettek az egyébként
is sajátságos humorukról nevezetes helyiek. És akkor játszhatunk ezzel tovább:
a fráterek oly kerekek, dagadó hasúak lehettek, mint az ősflárosz…
...vagy fordítva…
Az évszázadok során ez az egyszerű kis fazék lényegült a mai FLAROS-sá,
hogy aztán árulkodjon** készítője
mesterségbeli tudásáról
és tulajdonosa pénztárcájának vastagságáról.
Veszi is boldog-boldogtalan,
lesz belőle dísztárgy,
lámpa,
mert a flaros ma már csak lámpa.
Mécses, minek a fénye visszahúz a szifnoszi nyárba.
😚
*
S van, aki nagy sokára ugyan, de hazatalál.
**
Avagy dicsekedjen róla, hisz minél cifrább, annál drágább.
