Az elmúlt évek során

egészen hozzászokott már a férjem ahhoz, hogy a lakás majd minden pontját képes vagyok tanügyi dolgokkal elárasztani. Szombaton összeráncolta mégis kissé az orrát, amikor azon kapott, hogy épp gipszet öntök a nappaliban. Egy napig azért nem lehetett megközelítenie 

az ablakot, mert előtte 28 margarinos kotlában kötött az anyag, két napig meg azért, 

nehogy leverje a radiátorról az immár szilárd, de még nedves korongokat.

Elmélyültünk a suliban az ősmagyarok életében, bot híján ezekre róttunk kés helyett 

csavarral... Előtte azért megrajzoltuk cerkával a mintát.

Temperás arckrémbe mártott zoknival antikoltuk készre a műveket.

Ki gondolta volna, milyen remekül pászolnak a rovásjelek Geronimo Stiltonhoz 

vagy épp a teknőc fölött csókolódzó halacskákhoz? 

Mert a ló, az ugye nem kérdéses...

Még novemberben

rekedtem meg valahol ennél az állapotnál, aki járt erre akkor, az tudja is miért... 

Nos, bár problémám a következő héten megoldódott, a torony mégsem 

akart az elvárt rohamtempóban növekedni.

Ma végre kiszabódott az összes aprócska,

kicsi, közepes és nagy, valami 700 darab miszlik.

Alakul már valamiféle rend, a jutalomfalatkás tányér pedig üresedik.

Szükségeltetik is némi kalória, hogy az agyam azzal legyen elfoglalva és ne akarjon 

hirtelen megbomlani, mert most jön a lehető legunalmasabb egy óra, a párosítás ideje. 

Túl sok ráció nincs benne, mindegyik négyzetecskét mindegyikkel pászítom, 

aztán hogy milyen hibrid születik az aktusból, csupán a véletlenen múlik. 

Szerencsés esetben szépérzékem dicsérhető.

Meséltem már

néhányszor, miféle ezermester apám is van nekem. A lehető legváltozatosabb dolgok készítésével szórakoztatja magát és ezáltal persze minket is. 

Citromfát csinál meg szekrényt, aztán motort újít fel és nem akárhogy, 

palántát nevel és zöldséget savanyít közben lemetlakizza  a földszintet... 

Most bőrtáskára áhítozott és megvarrta kézzel:

Szomszéd komájától kapott egy kiszáradt bőrtáskát, kifejtette a kendervarrást, áztatta, simította, átszabta, minden fecnijét felhasználva megalkotta ezt, ni, ezt a csudát:

Én meg végighurcimbáltam a lakás összes pontján, 

hogy valami kedvezőbb fényviszonyt keressek az elejéhez, 

a hátuljához,

és ezt nézzétek, az aljához!

Nem is táska, láda ez, hisz a motorjához készítette méretre.

Ezért rajta az a négy kallantyú (előző életében szekrénykulcs), azokkal lesz 

a csomagtatróhoz rögzítve persze szintén méretre szabott pántokkal.  

Csak hogy lássátok a valódi méretét, mutatok egy képet a kibüszkült tulajdonosról.

S amíg ő ilyesmikkel serénykedik, 

anyu terülj terülj asztalkámat varázsol nekünk a konyhában.