Tavaszi héricses

Tavaly tavasszal elég sokat jártuk a közelben fellelhető hegyeket és szinte minden alkalommal utunkba akadt egy-két hérics, ami a legkedvesebb virágaim egyike. Mióta hímezgetek, mindig ott motoszkált a fejemben, hogy ezt is meg kellene ölteni, de az igazi lökést csak akkor kaptam meg, amikor a kedvenc hegyünk lábánál totálisan véletlenül ráakadtunk erre a rétre.

Itthon rögtön kezembe is vettem a ceruzát majd pár nappal később a hímzőrámát, 

így május közepére elkészült ez:

Elmókolgattam vele jónéhány hetet, így mire az utolsó öltést is beteltettem, 

a valódi héricsek rég elvirágoztak.

Fotót a kilombosodott füge árnyékában tudtam csak készíteni róla

illetve a varráshoz használt dobozomban: öttűst, cérnavégest.

A szeretemhegy lábához szinte napra pontosan egy évvel a felfedezés után vittem el, 

hogy megmutassam az eredetieknek. Nem volt túl szép az idő, fotóztunk párat, 

szemerkélni kezdett az eső, mehettünk haza. Bánkódtam kicsit, mert idén még 

nem másztam hegyet és sziklákon sem ücsörögtem napsütésben, de mivel 

a Jóember megígérte, hogy hamarosan visszavisz, kissé megnyugodtam.

Egy héttel később, április legelején eljött az a hamarost és akkor ragyogóan sütött a nap, 

így a héricsek teljes szépségükben pompáztak és

a cérnahéricsek is ezen a fotón mutatják meg igazi színeiket.

A hegyet is megjártuk, jelzetlen ám meredek úton fel és egy még járatlanabb, 

még meredekebb úton lefelé.

 Megyünk még oda, titkos ösvényei hívogatnak.