Hosszú-hosszú évek

hagyományát törtem meg azzal, hogy idén nem készítettem egyetlen képeslapot sem.*

Nem ám azért, mert nem jutott rá időm s nem azért, mert elment volna a kedvem 

esetleg kifogytam az ötletekből. Á, dehogy!

A készülődés júliusban kezdődött, valamikor Szerbia északi részén, 

az akkor még véget nem érő utazás "kínjait" enyhítendőn kezdtem varricskálni.

Az odaúton már nem is tudom, hány született, de az első négy biztosan az volt, 

aminek a közepébe a két szatyorból megmaradt négy pici darab kéziszőttes került. **

Az Agnanti teraszán született még néhány, 

így lettek pontban tizenketten***, teljesen véletlenül.

Kettő a szigeten maradt, egy pedig nálam, a többi borítékba került 

s utazott szívemnek kedves emberekhez.

 

Képeslap helyett, szeretettel.

*

Csak a Jóisten a megmondhatója, mióta szórakozom ezzel decemberben...  Gondoltam magamban, 

ki a csuda tudná nekem ezt megmondani, aztán jött egy válaszlap valaki számomra 

nagyon kedves személytől,  aki a gondolatban feltett kérdésemre a lapja utóiratában válaszolt: 

ő 2000-ben kapta tőlem az első ilyen lapot.

Láthatatlan és végtelen hosszú cérna, ami összefűz vele.

**

Az akasztók meg a bojtok is annak a rojtjaiból lettek, persze...

***

A képről egy hiányzik, az Juciból került borítékba.