2013. augusztus 17., szombat

Az előző bejegyzésemben

említettem, hogy kiruccanni készülünk, na, kérem, onnan már vissza is érkeztünk. 
Nem, neem kettő napra utaztunk el, neeem onnan posztoltam kettőt, csak időzített
 bejegyzésként jelentek meg az utóbbiak. És végre utol is érte magát az idő, mert eddig 
majd kéthétnyi csúszásban voltam visszafelé. No, de mutassam már azt a helyet, amiről 
látatlanban is ódákat zengtem! A velneszesdi nem a mi világunk, most is olyan helyet 
kerestünk, ahol nincsenek turisták, ahol nincsen forgatag. 

Ahol  háborítatlanul ülhetek a hársak alatt az ablakunk előtti padon


és bámulhatom a lemenő nap fényében majd 800 éve sütkérező aprócska templomot.


Ahol hajnalban, míg nyirkos a fű, leshetem egy feketerigó fürdőzését az udvaron és mulathatok rajta, mert víztől megnehezült szárnyaival éppen csak a közeli körtefa ágai közé van ereje beröppenni a kamerám elől, észlelvén mezítlábas settenkedésem.


Ahol a ház lelke a konyha, abban is ez a tűzhely,


 tűzhelyek tűzhelye, ami kemence, rakott kályha, kissütő, nagysütő, vízforraló, sparhelt 
és platni egyben, edényszárítóval, konyharuha-akasztóval, ki tudja, milyen funkcióval 
és ott, hátul, ott, fönn, a kuckóval.


Ahol hangosat dobban a szívem, mert eszembe juttatja azt a kamaszlányt, 
aki egykor az elvárhatónál több időt töltött falvédőszövegek keresgélésével 
és azoknak szerelmetes olvasgatásával. 

Mert a szívhátas székek mögötti falon függeszkedik a két régi kedvenc. 


Az alábbi kép tanúsága szerint ez a konyha internetezésre is alkalmatos


meg a "Csipkebogyó apartman" egyik ablaka is,


de erről nem hivatalos és csak futólagos az észlelés a Kopácsi Füves Portán.
Dúdoltató, kisimító, bátorító menedék a világ rejtett szögletében.


Ahol takarót kézzel varrnék és géppel sosem többé.

17 megjegyzés:

  1. Látod mivé lettem?
    Enyém az első bejegyzés.

    VálaszTörlés
  2. De a második is, mert csak elmondom mit gondolok.
    Szépséges, Nektek való helyen jártatok a Te Jóembereddel.
    Bizton tudom, hogy nemcsak Ti csudáltátok a házikót, de ő is nagyra nyithatta ablakszemeit, mert ilyen jóféle népek ritkán tapodják a padlatját.
    Ha a tárgyak blogolnának ,a Ti képetekkel volna tele a bejegyzés és a fekete rigóval együtt válogatnák a szebbnél szebb szavakat hozzá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, mostantól meg azért jár majd hozzám mindenki, hogy a Te szavaid iddogálja:) Kitöröltem egy cseppecskét a jobb szemembül.

      Törlés
  3. Gyönyörű helyen jártatok! ...s a harmóniától átitatódnak soraid... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az jó, mert akkor örültél és akkor annak meg én örülök:)

      Törlés
  4. De szepen irtad, Homaj! :))) Beus ez jobb, mint egy wellness, egyertelmuen. Mondom ezt ugy, hogy jovo heten par orat egy csuszdaparkban toltunk majd, mert imadom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csúszdaparkban száguldozni, hú! Az már egy egészen más tudatállapot, főleg, ha hosszú, tekergős alagútban siklik az ember 120-szal. Na onnan kicsusszanni, azt azért szeretnék én is újra meg újra:) Sikongassál hangosakat! :D

      Törlés
  5. Homaj ezért az íràsért én is rebegtetnék annyira szépeket írtál Beámnak.

    Gyönyörű, pihentető, igazi kikapcsolódásra alkalmas helyen voltatok! Óóó Te , és az a konyha...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És látnád a kuckót! Télen micsoda érzés lehet ott melengedni hóhányás után! :)
      Valami tízszer akkora felületet kell eltakarítani, mint nálunk. :-o

      Törlés
  6. De szép kis ház :) Csudi jó lehetett. Én még az egyetem alatt jártam arra gyakorlaton, de nagyon imádtam.

    Időzített blogbejegyzés? Hol? Hogyan? na, jól megnézem nálam, hogy kell :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Őrség már telített, pölö Pankaszon sorba kellett állnunk, hogy tudjunk egyet fotózni, de ez a kicsi falu remélem, hogy sokáig megmarad ilyennek.

      Szólj, ha nem találod, szuper találmány az időzítés, néha azzal is szórakozom, hogy hónapokkal korábbra is posztolok egyet. ;)

      Törlés
  7. Szívmelengető bejegyzet volt ez! A legvége tetszett a legjobban, naná.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt csak suttogva mondom: Sokáig nem akarok varrógépet hallani meg érezni, ahogy dübörög, pedig valójában csak ketyeg! :)

      Törlés
  8. én nem csak nyaralni, LAKNI szeretnék egy ilyen házban...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne is mondd! A második nap már azt tervezgettem, hogyan alakítanám át, ha a miénk lenne! :)

      Törlés
  9. A "világ rejtett szegletei"a legjobb helyek!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...