Ma délelőtt,

miközben a konyhában rotyogott a csülkös bableves és sült a rétes (nem azért mondom, jól járt velem a férjem), belekukkantottam a Hagyaték című műsorba. Épp Boldogasszonyról folyt a szó és azt taglalták ott az általam is annak tartott okosok, 

hogy bizony minden nőnek magára kell öltenie az életben a menyasszonyi ruhát...

Na, nekem most augusztusban, igaz, csak játszósdiból, ismét megadatott a lehetőség. 

Ifjú párnak öltözve átsétáltunk az Petőfi-hídon azért,

hogy a vőlegénynek látszó férj elégedetten terpeszkedhessen egyet 

a nosztalgia villamoson,

és zavartan tollászkodhasson bájos hitvese egy BKV járaton.

Legalább akkora (ha nem nagyobb) élmény volt ez a házassági évforduló, 

mint annó a jeles nap, aminek állandóan elfeledjük a dátumát.

Csak mert hajdanában, kicsiny gyermek korában a Jóember szeme megakadt 

a 6-os villamosról lesszálló páron az 1-es számú házasságkötő terem előtt. 

Ilyesmiket álmodik nekem... 

Nem csak ezért mondom, de jól jártam a férjemmel.