Képzelem,

hogy meglepődtetek az előző bejegyzésemen, amikor maguktól művészieskedő fotókról olvastatok. Utólag én is lesek csak nagyokat. Itt hosszas magyarázkodás következne... 

De csak az történt, hogy ez történt:

Ebben az állapotában a gépem persze nem százas, így irkálhattam általa badarságokat. 

Ment 4 hétre szerelőhöz s jött vissza a héten ugyanígy, mert nincsen-nincsen alkatrész. Húzza még egy ideig, kábé addig, míg véletlenül meg nem lököm éppen csak az asztalt. Óvatoskodom, hisz nélküle félkarú óriásnak érzem csak magam. Vele odalesz a fél életem, az utóbbi 7 év tanítói munkássága meg a teljes foltvarrói dokumentációm! Titkon reménykedem, hogy a bajuszos ismételten hajlandó Jóemberré avanzsálni és tükrözi nekem majdan a komplett vincsesztert...

Elment hát a nyár. Utólag beszámolni a kiesett hetekről nem csak nekem, 

nektek is unalmas lenne. Eltűnt a frissesség varázsa, nézegetem a képeket és 

kósza szellőcskéjét érzem csak akár a hűs balatoni estéknek.

Varrtam is valamicskét, azok sem eget rengetők. 

5,8 kg tanári notesz új köntösben.

Borítók, vagyis barátítók, mert ez a 20. tanévem és életemben először van igazi, saját asztalom a tanáriban, olyan, amit csak ééééén használok nap mint nap. Berendezni kettő fiókot meg egy ajtós részt, hát az egészen mámorító. Ilyenek is vannak benne, hogy toll, tinta, ceruza, villa, cellux, kanál meg keksz és hibajavító, szalvéta és persze egy halom igenfontosnélkülenemmehetek harmadikba iromány.

Egy ideig most alszik a varrógép. 

Tanítom(?) és adminisztrálom huszonnyolc csillogó szempár tulajdonosát.  

Buék!