2018. május 30., szerda

Tőmondatos tavaszzárós

Élek, vagyok, dolgozom, akarom mondani munkálkodom az iskolában, 
lassan itthon is csak azzal vagyok elfoglalva. A férjem időnként 
(kb. minden este, amikor nyírokszerkeszteknyomtatokragasztoktipródomjavítok)
 elviccelődik azon, hogy feljelenti az iskolát,miközben nem a sulival van gond, 

hanem velem, mert bennem kanyarodik vissza minden odáig.

Pedig fotózok mindenféléket és elég sokszor, hogy Nektek megmutassam, 
ha már erre a magamutogatósdira adtam évekkel ezelőtt a fejem.  

Aztán a kép a gépen, a bejegyzés meg a fejemben marad rendszerint.

 

Az idei tavasz első virágzó mandulafája már a termését neveli.

2018. március 30., péntek

Húsvét

pedig nincsen birka nélkül, egy hete elő is kaptam 
a mintadarabhoz szükséges anyagokat és eszközöket.


A kölykök már teljesen hozzászoktak ahhoz, hogy milyen nagy természetvédőn 
újrahasznosító vagyok, így nem rökönyödnek meg azon, ha a leendő testben 
egy korábbi vitaminos- vagy bonbonos doboz reinkarnálódik a kezeik közt.


Nyilván a fantasztikus gyilokbogyóm dobozát nem viszem be nekik, 
az csak az itthoni alaklemez, különben is jobban örülnek valami csokisnak.


Ezekkel nem érdemes sokat lacafacázni, a két bóti hurcikapálcikát gallyacskát
a tűzőgép segítségével a két karton közé rögzítem így, ni 7 másodperc.


Aztán jöhet egy mellékszál, a hogyan nem csinálunk báránykát...

Szóval így mégse nem, mert (akármennyire is, de) sajnálnám 
a gyapjúfonalaim egy részét eltechnikaórázni, meg különben is, mit mondanék
 a gyerekeknek, amikor megkérdezik a szokásost, hogy

Beanéniezttetaláltadki*

?


Szóval azt ott fönn nem, de a hátsó sorban balról a másodikat azt, igen.


Papírszalvéta tépve, morzsolgatva, felragasztva, pofásítva, satöbbi.


Nagyobbaknak itt a haladó változat gyapjú- és filcutánzatból varrva.


Vidám húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!


*
Baromi jó orruk, fülük vagy nemtommijük van ehhez, 
ha ppt-t csinálok vagy dolgozatot vagy báármit, 
akkor ez igen fontos kérdés ez a számukra... 

...plussz a hangsúly...

😵

2018. március 19., hétfő

Végre

megtaláltam leendő tulajdonosát az eddig szekrény mélyén őrizgetett tanulós könyvnek 
és mivel az illetőcske időnként egy, olykor kettő copfocskát visel a füle mellett, 
így ő került a gyorsan (két nap alatt) megvarrt borítókra. 


Amint látjátok, vidámítottam kicsit a lapok összefogásán is.


Ágyő, Bejka jáTéka, remélem jól szórakozik veled 
Danácska az ő mamácskájának a kezében.

Pusza!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...