Amikor tavaly, hazaérkezésünk

után egy héttel kezdtem összeszedni a gondolataim Karpathosról, a szemem elé került 

Sarah kisfilmje. Ennek is a záró képsorában, 22:50-nél az a szikla tetején álló kápolnácska. 

És bár nem szoktam emlegetni túl sokat az égieket, de akkor kicsúszott a számon, 

hogy Tejóisten, ez meg hol van?

Na, a Zuram nyomban előszedett immár 3 térképet, nagyítót és viszonylag rövid idő alatt
kiguglimapszozta, ez nem lehet máshol, csak is a Profitis Iliason. Az egyiken. 

És akkor nyomban el is dőlt, hová megyünk 2016 nyarán.

Egy hónap múlva már iggazi, renndes, bakkancsos túratérképünk volt, postán jött Göröghonból.

Az első kettő és az utolsó innentől kezdve nem bírt jelentőséggel.

Aztán majdnem beszereztünk egy sátrat, hogy éjszakázni is tudjunk egyet a szabadban. :)

Szerencsére a vadkempingezésre mégsem került sor, mert képbe került egy fénysugár. :))

Végül július első hétvégéjén tulajdonosai lettünk két tökéletes hátizsáknak, olyanoknak, 
amik nem tapadnak az ember hátára, ellenben simán besüvölt mögéjük a szél. :)))  

Ezek a beléjük igen tökéletesen passzoló kétliteres ivótasakok. :))))

Az utazás előtti napon összedobtam az egyik kiszuperált nyári ruhám alsószoknyájából 

ezt a valamit, aminek létjogosultságáról akkor nem igazán lettem meggyőzve. 

Férfihóbort, gondoltam, azaz férji hóbort. :))))) 

És most tessék megkérdezni, mi a csudát fogunk még ott újabb 7 napon keresztül nézelődni

K A R P A T H O S O N

?

A már-már megszokott földi patchwork,

a szelíden gomolygó égi tejszínhab

és a nyugvó nap utolsó sugarai után

kissé extrém lesz a hálidéj.

Tulajdonképpen

tökéletesen bevált a saját készítésű kapcsos könyvem. Ragyogóan megfelel 
a munkás hétköznapokra és most sem véletlenül húztam alá azt a jelzős szószerkezetet.
Bizonyos esetekben nagynak, mi több, óriásinak bizonyul. Például teljesen felesleges az embernek ilyesmit hurcibálnia magával túrázások során, már pedig oda is kell notesz meg toll. Néha...

Szóval, ideje volt váltanom egy kisebb formátumra és amikor megláttam ezt, teljesen 

odáig lettem meg vissza. Kábé fél percig töprengtem azon, hogyan tudnék valami jó kis borítót

összepecsvörkölni, de aztán igengyorsanhirtelen letettem erről. Adegy, mostanában 

elkerül az ihlet, a kedv és a türelem varrásügyileg, adkettő, ehhez bőr kell. 

Egy szép, vastag, egészséges marhabőr.

Na, el is rohantam a nyári szünet legeslegelső napján oda, ahol ami nincs, az nem is létezik,

ámde a darabbőrök közt hiába kutattam... egy egész tehénke ruhájával meg ugyan mit kezdenék? Arról ne is beszéljek, mennyibe kerülne... Vegyem meg inkább egy kecskéét, tanácsolta a 

zeladólány, 5 ezer pénz per négyzetméter, egy egész kecskécske lehámozott ruhája olyan 

4-4,5 négyzetdeciliter lehet. E ténytől úgy meglepődtem, hogy azon nyomban

 letettem a vásárlásról és hazarohantam. És persze egész úton azon morfondíroztam, 

tényleg nagyon nagy baj van az oktatással.

Persze nem ám ezért nem vettem semmit, hanem azért, mert eszembe jutott, 

hogy sok éve a cipészek gyöngyétől szereztem egy szép darab hasított bőrt. 

Valahogy megerősítem, elsőre, próbának jó lesz az.

Egy délutánnyi takarítás mókolás után megszületett az én midori travel book-om.

(Azóta kapott még két fagyöngyöt a megkötőkre.)

A méretei nem szabványosak, de a gumizása igen.

Ezekbe kell belefűzni egy-egy füzetet és ha a másik gumit megfelelően beleapplikálom, 

akkor akár a teljes repertoárt magammal vihetem. Plussz egy valamiféle tartót.

 Jelenleg öt tölteléknotesz áll rendelkezésemre, természetesen mind saját gyártású, 

itthon fellelt papírokból, a már jól ismert ajándéktasakokból például.

A kedvencemhez egy bizonyos fájdalomcsillapító tapasz dobozát használtam fel,  ami  belülről

 ilyen szépséges. Ez az egy pozitív hozadéka van a reumatikus fájdalmaknak.

Fogadom, kitaláljátok, a következő dobozok kinyitásakor minek örültem meg leginkább.

Szóval, térkép a helyére,

logo kitalálva, berajzolva és

az erre nem véletlenül hasonlító midorim utazásra kész. 

Egy csomó kérdést

kaptam a keretezett házi áldással kapcsolatban, így ehhez készítettem nektek egy kis útmutatót végre. Vééégre, mondom, mert az utóbbi időben sem a varráshoz, sem a blogoláshoz nem éreztem magamban különösebb késztetést, pedig időnként igen mélyre burutykáltam.  

Siccc!

Pesszimizálódásnak itt nincs helye, pláne, mert oly örömmel munkálkodtam 

az alant mutatotton, minőt már igen régen éreztem tűforgatás közben.

...

Legeslegelső lépésként vasalj ki alaposan, sőt, gőzölve vasalj ki egy megfelelő méretű lenvásznat! Fogj egy átlátszó plexi lapot, ragaszd rá maszkoló szalaggal a mintát tartalmazó papírt, arra ugyancsak maszkoló szalaggal a textilt! 

Most elővehetnél két nagy stóc könyvet, aminek a tetejére feltehetnéd ezt az egészet 

és 

alulról megvilágíthatnád az asztali lámpával, de most  nyár van és a reggeli napsütés 

kicsalogatja az embert a teraszra, aki bár annak látszik, mégsem naturista.

Elmélyült munka következik, igen lassan haladós, átszellemülős, hozzámneszóljos.

Írás közben a bal kezed mutatóujja és a középső ujjad között feszítsd 

az anyagot, hogy az a helyén maradjon, ne csúszkáljon!

Haladj betűről betűre, sorról sorra, sztepbájsztep,

mert így irkálni gyorsan képtelenség, 

hímezni meg különben is csak lassan érdemes. 

Ha elkészült, ki ne hagyd a második vasalást... visszájáról, természetesen!

Innen felgyorsulhatnak az események.

Géppel rögzítsd a nagy nehezen megtalált csipkét és selyemszalagot!

Vékonyabb kartonból nyess le egy akkora darabot, amekkora a képkeret hátulja,

és egy annál körülbelül 2 centivel kisebb flízt!

Itt-ott kend össze a kartont ragasztóval,

majd egy erőteljes mozdulattal nyomd rá a flízt, hogy a két réteg némileg összeragadjon!

Ezután szabd méretre a fedlapot,

vasalj harmadszor és egyben utoljára, szintén visszájáról!

Nyesd le a fedlap négy sarkát, majd előbb alul-felül,

aztán jobbról és balról is rögzítsd ragasztóval a kartont a vászonhoz!

Fordítsd meg és nyugtázd örömmel, milyen határozottan s szépen haladsz!

Illeszd a képkeretbe,

tedd rá a hátulját,

fordítsd meg,

és miután ráteszed az egyáltalán nem feltűnő helyre a jeleteket, buborékzacskózd be, 

hogy különösebb sérülés nélkül érkezhessen meg rendeltetési helyére!

A világ végére.

De ez már egy másik mese lesz.

...

Sokáig keresgéltem házi áldásunk angol fordítására a neten. Jött elő többféle, de miénkhez 

hasonlatos mantra-szerűséget csak ebből véltem kiérződni. Közben újra és újra rácsodálkoztam, hányféle vallás képviselői mondják ezt vagy egy teljesen hasonlót  a saját nyelvükön. 

Tulajdonítják Keresztelő Szent Jánosnak,

Lev Tolstojnak,

Sri Sathya Sai Babának, akit érdemes alaposabban megnézni, teszek is ide linket,

mormolják tamil nyelven,

de magáénak vallja az indiai Nishan Panwar is, aki egy húgomkorú fiúcska.

Valami azt súgja, a felsorolásom korántsem teljes.

Legyen zárásul a miénk is itt:

 Short prayer from Hungary.

Ha ma varrnám, csakis magyarul tenném 

és az angol nyelvű fordítást piciben a hátuljára ragasztanám.