Mire eszmélek

ma délelőtt, a ruhák hajtogatása közben? Burukkolnak (turbékolnak?) a galambok. 

Hát persze, ma van Bálint napja!

Tavaly olyan sokáig nézegettem ezt, ezeket meg emezeket, 

hogy végül összemixeltem belőlük három ilyen madárkát.

Valójában egy negyedikes technikaóra prototípusai lettek, 

ezért kéretik nem keresni bennük műalkotásra utaló nyomokat!

Hímezgetek

egyre többször. Sokszor magam rajzolgatom a mintákat, de időnként nem tudok 
ellenállni az ilyesmi finomságoknak az egyikőjüktől. 

Novemberben születtek a kék madarak, fogalmam sem volt, hová kerülnek majd, 

forgattam a tűt nagy serényen, más dolgom nem lévén, tépelődés helyett. Kellett a lélektea.

Ha tudnátok, hányszor elővettem azóta, nézegettem, méricskéltem a képecskét, búzakék csipkét is festettem hozzá, varrtam, bontottam, nem lesz ebből semmi. Most szombaton világosultam csak meg, mert eszembe jutott ez a borzalom, a foltos dokumentációm mappája. 

Régen, amikor még nem voltam férjnél, jutott időm az alapos tervezgetésre  meg 
az elrendezgetésre, fotóztam és ragasztottam, gyűjtöttem mindent ilyen rendesen. 

Azóta bezzeg csak így ömlesztem a sablonokat,

csuda, ha el nem veszítem az immár 4 éve készülő redwork darabjait.

(: jelenemet a múltammal fel nem cserélném mégsem:)

Ilyen lett az új mappám elölről, esti fényben, vaku nélkül, ráncokat kéretik nem észrevenni.

Milyen jó belelapozni!

Ez is egyfajta portfólió, ugye? A múltamé.

Külön köszönet az utolsókat rúgó rúterünknek azért, hogy ebben az időpillanatban 

hajlandó volt csatlakozni a világhálóra. Ződek vagyunk még mindig. 

A vasalódeszkán

lévő készség, mondhatni tartó (esetleg tok) nem a mögötte látható eszköz tárolására* született. 

Gyorsan ki is nyitom, hogy ezt valóban elhiggyétek.

Nos, ez** itt Asony, a csodamasina, amit már egy éve használok, de még mindig nem ismerem minden funkcióját. Kissé nehezen barátkoztam meg vele, ezt immár nem taglalnám, idejétmúlt, miegyéb... Az édesgetés első lépése egy ilyen csirkés nyakbaakasztó volt, ami gyenge próbálkozásként maradt meg emlékezetemben. 

Ezt párnázni kell, Asony 45 deka, ezért jött a második variáció. 

Nem az igazi ez sem, hisz így is mell előtt himbálódzik + rövid.

Aztán a neten találtam egy fantasztikumot, mennyivel praktikusabb így hordani...

A férjem villámgyorsan felhajtott nekem egy menetes szemet és elkészült ez. 

Így lett komlett az útipakk: táska, e-book tartó, neszeszer és a fényképező hordozópántja.

Immár oldalt/hátul nem himbálódzik és éppen kinyújtott kartávolságnyira emelhető.

Újra BLOOM után szabadon...

A többi képen szereplő haszontalanságokat pedig benyelte a szekrény.

*Na ezt például sose értettem, minek vasalótartó, nálam alapból és mindig elől van, igen utálnám minden egyes alkalommal kicipzározni, kibányászni, aztán megvárni, míg kihűl, betuszkolni, becipzározni és rögtön után rájönni, már megint kell...

** Ez és nem ő. Mostanában divat mindennemű állatot és tárgyat személyes névmással (ált isk. 4. oszt.) helyettesíteni. Legutóbb a hentestől kérdeztem, miféle húsáru az, amivel szemezek, erre az illető azt válaszolta, ő egy csemegekolbász. Rögvest elképzeltem, ahogy az említett imígyen pattan ki elém a vitrinből, jó napot kívánok, engedje meg, hogy bemutatkozzam, Surján kolbász vagyok. Eddig még oké, de mi van, ha kezet is akar velem fogni?