Chios helyett, három teljes napra. Különösebben nem terveztünk, sőt, az utazás reggelén
beszéltük meg, mit lenne érdemes megnézni és mit hagyhatunk ki teljesen.
Szomolya majdnem véletlenül esett csak útba.
Szerelmünk lesz Szomolya...
Ha ezzel invitálnak be a faluba, akkor nem lehet ez másként.*
A hangulatos kis települést épp csak érintjük, mindjárt el is hagyjuk. A Rákóczi út végén,
ahol a földesút Y-ba ágazik, kisebb tisztáson, erre kijelölt helyen parkolhatunk.
Innen célszerűbb gyalogosan haladni az alig észrevehetőn emelkedő dűlőúton.
Balra veteményesek, jobbra szalmabálás rét, fölöttünk felhők,
velünk szemben közeledő, majd távolodó kirándulók.
Nagyjából 800 métert után jön egy ismertető tábla
(meg a rendes parkoló azoknak, akik nem féltik a kocsijukat),
(meg a rendes parkoló azoknak, akik nem féltik a kocsijukat),
ami a Szomolyai Kaptárkövek Tanösvényt madártávlatból részletezi.
Így már érthető, miért csak a bejáratát látni egészen közelről is.
A Vén-hegy nyugati lejtőjéhez épített fémlépcsőn ereszkedünk le a látnivalókhoz.
Először nem tudom, örüljek-e a monstrumnak, aztán beugrik,
hogy nélküle a többség valószínűleg ott ugrabugrálna a védendőkön.
Olykor kellenek a korlátok.
Ide mindenképp, az ország legtöbb fülkével rendelkező kaptárkövei mellé.
A sziklák közül a legnagyobb és egyben a legmegkapóbb a Királyszéke nevezetű,
amire állítólag 48 fülkét faragtak a csudatudja mikor élt ősök.
Számolgatás helyett érdemes alaposan elnézelődni és közben elmélkedni azon,
vajon mi lehetett az ablakocskák eredeti rendeltetése?
E kettő közelségének okán
én babocskákat és lelkecskéket képzelek beléjük.**
Nehéz elhinnem ugyanis, hogy a tetejébe fúrt lyukon akart volna
fölfelé távozni az összes méhkaptár minden méhecskéje?
Lélek, ha búcsúzik, az bezzeg talál utat felfelé, nemde?
Föntről a tömbjét lomha emlősnek látom, emeli fejét épp az ég felé.
Rajta egy nyílás, képzeletemben lélekkapu.
Marasztal a hely meg a szellemek, nem engednek könnyedén.
...
A korábban említett Y túloldalán ánizstól illatoló dombocskán,
a Nagyvölgy-tetőn kilátó, viccesen meredek inkább létrával, mint lépcsővel.
Nyár van, szél, kövek és illatok,
gondosan ápolt szőlők, hívogató harsogó zöldek,
itt zavartalanul szivornyál nektárt a poszméh.
Szomolyán kávéház helyett kővéházat találunk,
a fantasztikus barlangszállás konyháját, étkezőjét, egyben vendégkönyvét.
Tulajdonosa egy bizonyos Sós Laci, aki már 21 egykori barlanglakást mentett meg
a pusztulástól, sőt, azokból egészen döbbenetes lakhelyeket és közösségi tereket
alakított ki egyesegyedül a két kezével. Párja, Magdi nem titkolt szerelemmel
zeng egyáltalán nem túlzó ódákat róla és munkájáról.
Csak bámulunk és nő a szemünk egyre hatalmasabbra a csodálkozástól,
miközben a szabadon járható tereken járjuk be sorra.
Az ámulattól egyszer csak elfelejtek fotózni, valahol itt. Luxusapartman
épp a riolittufába. Hja, kérem, csak a felesleget kell lefaragni arról,
amit a kőbe lát az ember, somolygok magamban folyamatosan.
Emberfeletti meló, hihetetlen kreativitás és örök derű.
Más nem is kell hozzá.
A különösebbnél különösebb apartmanokat nem láthajuk, hisz teltház van.
Állandó teltházat és megvalósult álmokat kívánok nekik, még sokat és 100 évig.
Ritkán küldök bárkit is a fészbukra, de értük érdemes bekukkantani oda.
Készületlenségünk okán a tájházat és a pincelakást kihagyjuk,
ellenben meglátogatjuk a kőhodályt.
Az állatok számára vájt téli szállás most rendezvényhelyszínként hasznosul.
Szomolyára egy nap nem elég, pláne, mert Cserépváralján foglaltunk szállást,
a Dósa tanyán. Arra viszont ennél több képet és szót nem érdemes fecsérelni.
Cserépfaluban is vannak barlanglakások, de a jelenlegi állapotuk
meghazudtolja a nevet: Kisamerikát ott jártunkkor éppen benőtte a gaz.
Fölötte, a Berezd tetején áll a Milleniumi Kilátó.
Ablakából nagyszerű panoráma tárul elénk, ott a falu templomának tornya,
mögötte a Bükk vonulata, egyéb ablakában könyv.
A dombtetőn haladunk tovább.*** Hamarosan igen kellemes lépcsősorhoz érünk,
ez a Berezdalján megbúvó pincesorhoz vezet. Az ajtók közül természetesen
a legöregebb a legkedvesebb
illetve a villanyoszlop vezetékei ragadják meg leginkább a figyelmem.
Cserépváraljáról minösszesen ennyit**** hozok haza és néhány ablakot,
*
Akkor sem, ha a betűk alatt mű a fű.
**
Még mindig s talán örökre, de legalábbis addig, míg a meséjüket végre meg nem varrom.
***
Az Ördögtorony Tanösvény igen rövid szakaszán sétafikáltunk.
****
Idő hiányában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése