2019. december 31., kedd

Visszaszámlálós

12 

várat láttunk idén, szebbnél szebbeket. Volt köztük pár kőrakásnyi és akadt teljességében pompázatos, mind kedvessé lett valami okból. Árva, Bajmóc, Léka várának hibátlanságával ugyan nem vetekedhet, de a csendje Somló várának volt talán a legszebb.


11 

valamit varrtam géppel 2019-ben. Ez elég komoly mélyrepülés az előző évek terméséhez
 képest. Azt hiszem, a foltvarrásnak befellegzett. Ez is csak egy szundiegér.


10 

szép csatornafedelet gyűjtöttünk össze meg sok csúnyát. 



üveg lekvárt főztem a barackfánk első terméséből.



hegyet másztunk meg, némelyiket inkább dombnak mondanám, 
de ez a kettő kimondottan méretes.



helységét festettük ki a lakásunknak. Nyáron, duóban. A helyzet olykor kaotikus volt 
és legtöbbször átláthatatlan. Jövőre folyt. köv.



alkalommal akadtunk árvalányhajra. Kétszer szándékosan és négyszer véletlenül.



színű zászló lobog azon a szélparipán, ami Zalaszántóról jött velünk.



betű van a kocsikám kormányán: 28 hónapja határozza meg a hétköznapjaim. 
Ahogy Tóni mondja, nem olyan, mint egy kis ékszerdoboz, hanem Ő maga az ékszer.



ember, aki augusztusban hivatalosan is családdá lett. Igen, a tortán elírták az évszámot, 
de ez már csak a képek nézegetésekor tűnt fel.



osztály, a negyedikes, amelyik ment és az elsős, amelyik jött. 
A helyzet változatlan, 1-2 köteg füzet rendszeresen hazajön velem.




JUCi, aki pont úgy vált útra belőlünk*, akár a 2019-es év: új állt a helyébe.


BÚÉK!

Jöhet is az új esztendő, nőhet a számsor visszafelé: I, II, III, IV... 

*
Persze nem ennyire balladisztikus az élmény
de mondhatjuk, hogy valaki belőlünk útra vált, Tónikám.

💔

4 megjegyzés:

  1. Jó kis visszatekintés!Boldog új évet kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Vera, hozzon Neked is sok örömet az új esztendő!

      Törlés
  2. Egészségben, szeretetben, boldogságban, örömökben, kalandokban gazdag új évet kívánok neked, kedves Bejus! :) Élmény volt olvasni és számolni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Sucika, itt is viszont! Azon mulatozom, hány felületen kívántunk egymásnak BÚÉK-ot. ;)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...