2016. november 25., péntek

Mire jó

az általunk sosem használt kötött sapka?


Természetesen aprólékos műgonddal szétbontjuk a hátsó összevarrásnál,


lefejtjük róla a belső fülvédőt és a címkét és az elülső szűkítő meghosszabbításánál 
 szétnyírjuk. Ezennel véglegesen megfosztottuk sapkaságától.


Elővadásszuk a Zember kimosott, félpár zokniját és némi töltőanyagot,


hogy a szemünknek és a kezünknek kívánatosan megtömjük.
Némileg jégkrémre hajaz a valami, Ma...mra, csak annál lényegesen dundibb.


Behozunk az szerszámos házikóból két egyforma botocskát, azokból, 
amik a bábtartók készítésekor maradtak ki,


majd polár anyagból leszabunk két akkora csíkot, melyekkel ezek bevonhatók.


Géppel összevarrjuk sovány zsákocskákká, majd könnyedén ráhúzzuk azokat a botokra.
Kivételesen ugyanazzal a mozdulattal megoldható a kifordítás.


Szépen alakul, itt már tudjuk, a valami tökéletes lesz.


Botok a helyükre tuszkolva.


Talán sejthető, a valami lénnyé alakul.


Már csak be kell csomagolni a sapka kedvünk szerint szétszabott darabjaiba.


Több fázisfotóm nincs, annyira belemerültem a varricskázásba,


hisz jött a flow


és vitt magával, mint a szél,


keresztül négy estén.

Aztán egyszer csak azt vettem észre, már hárman vagyunk a nappaliban.


Fölülről is egy fotó


és egy másik srévizavé.


Lehet, nem olyan profi, mint az eredeti, de legalább az enyém.

Jó mulatság volt... szaladt kifelé a kezemből.

Ki nem találnátok, miből van a szakálla meg a haja.
Marhajó, minden háztartásban megtalálható.

11 megjegyzés:

  1. Nagyon édes lett!
    Ne csigázz, miből van a haja-szakálla???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holnap kiderül. :)
      Tovább nem húzom, mert leharapják a fejem egyes fórumokon.

      Törlés
  2. Szenzációs! És a leírás is remek!:)
    Én arra tippelek, hogy valamilyen sodrott zsinórt bontottál szét hozzá. Legalábbis arra hasonlít.

    VálaszTörlés
  3. Szabad a gazda! :)) NAgyon szupi!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindjárt-mindjárt. Jó lecke volt nekem ez a "fejtörő".

      Törlés
  4. Nagyon szupi lett! Gratulálok Cipőcskéje hogyan készült? Megáll a saját lábán?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naná! 2-2 darab anyacsavart (12-es?) ragasztottam össze hosszában és az egyik lyukába belefaragtam az ágacskákat. :)

      Törlés
  5. Nem tudtuk meg miből van a manó szakálla! 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye csak viccelsz?
      Igen részletes a beszámolóm.

      Törlés
  6. Bea nem de tényleg nem találom. Lehet teló miatt?

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...