Szinte látom

és hallom, ahogy pillanatokon belül egyszerre jajdul/hördül fel 
és kap/csap a fejéhez mintegy ezer látogatóm, amint elárulom, 
miből is készítettem a manó szakállát.

Nem borzolom tovább a kedélyeket, nyílik a doboz teteje, mert abban lapul az,
ami tutira előfordul minden háztartásban.

Nálam tömegesen, mert egy korábbi technikaórán ennyi maradt meg 

a félszáz valami újrafelhasználása során. 

Nem a gurtnit, nem függönybehúzót, nem a felvetőfonalat szedtem szét, hanem a

PAPÍRBÓL KÉSZÜLT AJÁNDÉKTASAK FÜLÉT.

Az ilyesmi szigorúan műszálasnak 

az összehegesztett, csomótól deformálódott végét lenyisszantjuk,

aztán egy hegyes ollóval, tűvel, akármivel szépen, ügyesen felfejtjük.

(Újabb virtuális találós kérdés a kép készítési módja.)

Tovább felesleges mutogatni. Amikor elég hosszú részen felbomlanak a szálak, 

egyszerűen kihúzzuk egyenként azokat a helyükről, tetszés szerint összekötjük,- égetjük, 

-ragasztjuk, feltűzzük, -varrjuk, megfésüljük, kedvünkre nyessük, fazonírozzuk.

Ezt a szürkét nem is bántom tovább, lassan lejár a manók ideje, 

viszont hamarosan szükségem lesz némi angyalhajra.

Nos, ennyi a naaagy titok, minek lelepleződésére maximum 3 napot kellett várni.

Mire jó

az általunk sosem használt kötött sapka?

Természetesen aprólékos műgonddal szétbontjuk a hátsó összevarrásnál,

lefejtjük róla a belső fülvédőt és a címkét és az elülső szűkítő meghosszabbításánál 

 szétnyírjuk. Ezennel véglegesen megfosztottuk sapkaságától.

Elővadásszuk a Zember kimosott, félpár zokniját és némi töltőanyagot,

hogy a szemünknek és a kezünknek kívánatosan megtömjük.

Némileg jégkrémre hajaz a valami, Ma...mra, csak annál lényegesen dundibb.

Behozunk az szerszámos házikóból két egyforma botocskát, azokból, 

amik a bábtartók készítésekor maradtak ki,

majd polár anyagból leszabunk két akkora csíkot, melyekkel ezek bevonhatók.

Géppel összevarrjuk sovány zsákocskákká, majd könnyedén ráhúzzuk azokat a botokra.

Kivételesen ugyanazzal a mozdulattal megoldható a kifordítás.

Szépen alakul, itt már tudjuk, a valami tökéletes lesz.

Botok a helyükre tuszkolva.

Talán sejthető, a valami lénnyé alakul.

Már csak be kell csomagolni a sapka kedvünk szerint szétszabott darabjaiba.

Több fázisfotóm nincs, annyira belemerültem a varricskázásba,

hisz jött a flow

és vitt magával, mint a szél,

keresztül négy estén.

Aztán egyszer csak azt vettem észre, már hárman vagyunk a nappaliban.

Fölülről is egy fotó

és egy másik srévizavé.

Lehet, nem olyan profi, mint az eredeti, de legalább az enyém.

Jó mulatság volt... szaladt kifelé a kezemből.

Ki nem találnátok, miből van a szakálla meg a haja.

Marhajó, minden háztartásban megtalálható.

Rozi

nyakában február óta ez a nyaklánc függeszkedik. 

Nem is értem, minek készítettem, ha nem hordom.

Talán azért, mert a madaras életfást két lélekmadárral soha le nem teszem.

Mikor azt kaptam, nem volt divat még a magyarkodás.

Más oka volt a hozzámkerülésének.

Más oka van annak, hogy állandóan viselem azóta is.

(ötlet ebből kiindulva)

Kedvenc

eleddig egyetlenszer viselt táskám is áldozatául esett a nagy átalakítósdinak. 
Egyfülűsége miatt életképtelennek bizonyult: túl nagy ez ahhoz. Félredobva hevert, 
nem volt anyagom hozzá, csak kéttenyérnyi, azt elbarmolni nem akartam, 
dunsztom nem lévén a folytatásról. 

A közelmúltban megvilágosultam, alig bontással kétfülűvé alakítottam 
és azt az utált bőségét két-két taftpánttal szűkítettem. 

Az aljába textillel bevont triplex kartonból kivehető talpat tettem.

Holnap lecserélem a gorillagyereket*.

Most van kész. 
Több foltos cuccot nem fogok átalakítani(egy ideig). 

*Tavaly ilyenkor vettem egy fekete bőrtáskát, ami gyakorlatilag használhatatlan, de legalább egy csomó 
bosszúságot okoz naponta: hatalmas, nehéz, bonthatatlan, rövid a füle, a vállamra veszett nehéz feltuszkolni, 
ezáltal vagy lóbálom vagy derékszögben behajlított karomon függeszkedik és így meg abszolút nem én vagyok vele. 
Nevét a bajuszostól kapta, amikor legelőször megemelte.

Fülkészítős poszt 3.

Két csíkot szabunk olyan hosszúságban, amekkorára majd szükségünk lesz. 

A keskenyebb 1 inch, a szélesebb 2 inch (nálam csak 1 és 3/4, ez persze kevés).

Színt színnel összefordítva gombostűzzük

és összevarrjuk az anyagokat az egyik szél,

majd a másik szél mentén.

Itt már látni, milyen "elfuserált" csövet hoztunk össze sitty-sutty.

Kifordítjuk, közben úgy igazgatjuk az egészet, hogy a varrásszélek befelé forduljanak.

Komoly macera ziherájsztűvel, lehet, másnak van valami spéci kelléke már ehhez is.

Levasalás után mégis pofássá igazodik ez a még mindig csak fülkezdemény. 

Úgy 10 percig örömködhetünk szépséges varrományunk felett.

Aztán szabunk a zöld lidis felmosórongyból a pántunknál 2 mm-rel keskenyebb csíkot,

amit különböző kínok és mindenféle illetők sűrű emlegetése közben beleszuszakoljuk 

a különben laposan jó hengerbe. Így, ni. Érdemes a két végén 1-1 centivel 

rövidebbre hagyni  a bélést, úgy könnyebb lesz majd az illesztés átvarrása.

Árokban letűzzük mindkét oldalról a pántokat,

és illesztjük a korábban megvarrt táskához.

Csak a visszahajtás alá fogjuk be igen egyszerűen.

A táskát először titkolni akartam, hiszen ez is csak másolat. Magamtól nem varrnék

 ilyesmit, de kedvenc egyikfőnököm feldobta nekem a labdát az egész világ* előtt, miszerint

karácsonyig már nem oszt be helyettesíteni, ha varrok neki egy ilyet. 

Hisziapiszi, mondtam magamban, és nekifogtam legott az őszi szünet első napján. 

Hadd örüljön és annak meg hadd örüljek én!

Lehetne ez a zárókép, imádom a szemetesbe borítani a cafatokat.

Ez az én saját kis örömöm a varricskázásban.

Sutty.

Na jó, megmutatom mégis, cseppet sem dicsekvésül.

Ni, ott viszi Rozi.

Nagyon sokáig keresgéltem az eredeti alkotója után mindhiába.

Megérdemelné, hogy megemlítsem.

*f.szbukon

Triplikátum a

jobboldali, lévén ez is levendulás,

duplikátum, mert ezen az egyikhez igen hasonló.

1 szatyor + 1 szatyor = 2 anya