Amikor

két hete Svájcban jártunk, szinte egész nap nem fényképeztem mást, csak gombákat. 

Jutott is eszembe akkor, hogy erről a kiruccanásról csak kalaposok képeivel fogok beszámolni, aztán Anyinyóka megelőzött. Kommenteltem nála valamit erről, 

mire firtatni kezdte ezt a témát… Jaj, nekem csak két használható képem van, 

most kérkedjek azokkal? 

És akkor jött a Volga fonalas virág és erről eszembe jutott, hogy az örökölt cérnáim közt mintha lenne egy aprócska horgolás. Nem tudom, ki készítette, csak bízom benne, 

hogy férjuram Winkler mamája valamikor száz esztendeje. Ott van a közepében 

a hüvelyk- és mutató ujjának a nyoma, nem volt szívem kimosni belőle. 

Olyan finom, mint egy pókháló… amit nem volt ideje befejezni 

keresztespók barátunknak. Most ez került egy kalapra.

Néhány percig a babérunk alatt lakott őurasága.

A valóságos kerti példány:

Egy budai illetőségű kompánia:

Az ebédre készített túróval töltött csiperkének hűlt helye...