Ernyős sárma

Idő előtt készült el hát a páva. Ennek bizonyos szempontból örültem, bizonyos szempontból meg marhára nem örültem. Már jó előre elképzeltem ugyanis, hogy az utolsó öltéseket majd egy bizonyos ház udvarán üldögélve ejtem meg, ám ennek az álomnak így lőttek. 

- Hímzés nélkül induljak útnak? 

- Mégis, minek vigyek magammal hímzést, úgysem jut rá időm?- viaskodtam magammal addig, míg az indulás előtti estén lesz, ami lesz alapon felrajzoltam egy kis karikára a virágot.

És persze jól tettem, mert a napi tizenkilométeres mászkálásokat ki is kellett ücsörögni. Sajnos az első öltéseket nem örökítettem meg, pedig azok is kertben készültek, egy olasziban, de ám olyanban, aminek a negyedik oldala a szlovén határon volt.  

Fotó az ernyős sármáról abban a bizonyos kertben készült először, ahol a pávát kívántam befejezni: 

Pirán városfalai alatt

hol itt,

hol meg ott üldögélve

telt meg a grafitkörvonal zöldekkel.

Amíg hímezgettem, a falakon csak jöttek és mentek a turisták. Olykor lefényképeztek a kertünkbe, én meg azon rötyörésztem, hogy tán pont egy autentikus szlovén életkép részének hisznek: helybéli asszony zoknikat tereget. (Az ablakból őt szórakoztató férjéről mit sem tudnak, az ablakban szellőző túrabakancsokból pláne semmit nem látnak.)

Búcsúzóul mi is felmentünk a falra,

élmény volt onnan lekukucskálni a kertbe

de a szemünket ez a kép lényegesen tovább tartotta fogva.

Pirán derűjéből, Szlovénia nyugalmából töltekezve pár hónapig eléldegélünk ebben a hazai őrületben.

 

Hazaérkezésünkkor első utam a kertünkbe vezetett, ahol még elcsíptem az igazi ernyős sárma utolsó virágát. Erről lestem el a bibét és a porzókat, mert itthonra már csak azok hímzése maradt.

Ezeket a képeket a közelünkben lévő erdős, ligetes részen fotóztam, 

amivel egyéb tervei vannak az önkormányzatnak. :( 

Jöhetnek a pipacsok.