A sziget középső részén

tartunk nyugat felé. Minden áldott reggel a tengerszintről indulunk, kb. onnan, középről,
 ahonnan a tenger kékje a semmibe vész. Emelkedtünk eddig úgy 440 métert. 

A látvány lélegzetelállító, ezért újra és újra megállunk bámészkodni. A sorjázó

 hajtűkanyarok közt egyébként is ajánlott szusszanni egyet-egyet, hogy újult erővel

 rohanhassunk bele a következőbe. Itt egy hegycsúcs, ott egy nagyobb, mind kopár 

és lehet bármennyire meredek, a tetejére mindegyiknek lobogó került. 

Mai első állomásunk Chios legfontosabb középkori műemléke, a világörökségi védettségű Nea Moni monostor. Nagggyon szent hely, ezt a bejárat melletti avitt ruhagyűjtemény is mutatja.*

Nyitva délelőtt 13 óráig, belépés fejenként 4 euróért, hőmérsékletmérés után és maszkban. 

A terület nagyobb része rom, az 1800-as évek viharai után csoda, 

hogy ennyi is megmaradt a valaha csodás épületegyüttesből.

Az ilyesmi gondos görögi állagmegóvásoknak köszönhetően izgalmas köztük bóklászni.

A romok közepén egy nem túl nagynak tűnő "kis" bizánci templom áll,

gondolod ezt, aztán belépsz és ott mintha kitágulna a tér. Falak nőnek föléd és hirtelen mintha távolabb is lépnének tőled. Pompás. Az ámulattól azt is elfelejtem megkérdezni, lehet-e bent fotózni. Pazarul összeállított márványpadló, arannyal futtatott mozaikokkal cizellált kupola, keresztek sokasága, gyertyák, amiket az utánunk érkező görög turistacsoport tagjai gyújtottak kérelemül és amiket távozásuk után a pópa menten elolt egyenként.**

 Magaméi helyett mások képeit sorakoztatom hát ide.

Az ezeréves komplexum épületei közül több kiállítótérként működik,

ebben meg három apáca lakik elvileg.

Van itt még valami, nemtommi, amit csak érzek, amitől menekülésszerűen távozunk***.

Pár kilométerrel odébb az Agioi Patereshez kanyargó úton keresünk

és találunk tökéletes rálátást a Monira.

A két templomot jelezett ösvény köti össze, kínálva élvezetesnek ígérkező gyalogtúrát.

Mi a látvánnyal beérjük, hát igen, a távolból mennyivel emberibbek a kolostor léptékei.

Avgonyma lenne a következő megállónk, ha a falu határában nem állná utunkat egy rendőrautó. 

Tűz ütött ki a szigeten, oltják földről és levegőből, helikopterrel és repülővel.**** 

Chios talán legfőbb attrakciója szerencsére egy kanyarral idébb található. 

Anavatos fellegvárosa egy hatalmas gránitszikla tetején csücsül.

Íme! 

Nem tudni, kik és mikor alapították, de az egyértelmű, miért ezt a sziklát választották lakhelyül. Tetejéről messzire ellátni ellenben remekül védhető, szinte bevehetetlen.  

Lóval, szekérrel, jelenleg gépkocsival is elég magasra fel lehet jutni, 

hely is akad bőségesen a biztonságos parkoláshoz,

ráadásul egy fán (csalogatva elfelé emellől) mindjárt három kabóca nyitogatja a szívem,

 kapom le őket vígan egyállásból. 

Jó lesz ez, gyerünk!

Hupszi! 

Az egyetlen szűköske utcán fém szerkezet és csekély számú nézelődő nehezíti a járást.

A házak tipikusak: szorosan egymás mellé épültek, 

kétszintesek, apró ajtajaik, ablakaik üresen tátognak

és az egykori fatetőzetnek egyiken sincs nyoma már.

Hupszikettő, nincs tovább, nem lesz bevéve a fellegvár.

Felújítás miatt bizonytalan időkre zárva.

A chiosiak világéletükben békés népek voltak. A masztix és a citrusok szépen hoztak a konyhákra, 

az adó befizetése után is maradt annyi bevételük, hogy abból emberséggel megéljenek.

 Hidegen hagyták őket az 1800-as évek függetlenségi törekvései egészen addig, míg 

a számosziak maroknyi csapata fel nem tüzelt néhány helybélit az oszmánok elleni harcra.

A megtorlás nem maradt el, az elkövetkező négy hónap során 40000 török katona szállta meg Chiost. Borzalmas vérengzést rendeztek: a 120 ezer fős lakosság háromnegyedét megölték. Elpusztították a 3 évnél fiatalabb gyereket, a 12 évesnél idősebb férfiakat és a 40 év fölötti nőket. 

Az életben hagyott fiúcskák mehettek a szultán hadseregébe, 

a kislányok és a fogamzóképes nők sorsát nem kell ecsetelnem. 

Rengeteg asszony inkább a mélybe vetette magát gyermekeivel. 

Azt mondják, csontjaikat ma is ott megtalálni.

Becslések szerint összesen 2000 embernek sikerült életben maradnia a szigeten.*****

A nemzetközi felháborodást kiváltó gyalázat Delacroix-ra is nagy hatást gyakorolt, 

a Khioszi mészárlás című képét biztosan ismeritek. 

Hát így szól a szellemfalu "meséje."

Innen az fura érzés, ami a szigeten újra és újra megérint.

Az a furcsa vibrálás talán a bizonytalanságból ered: mintha a helyiek sem tudnák 

eldönteni magukról,  görögök-e ők vagy törökök?

Sokmindent összeolvastam a szigetről a felkészüléskor, de a történet csak itt, 

Anavatos sziklája alatt lesz iszonytatóan kerek.

 

És amit idefelé hiába kutattam a szememmel, az most minden útkanyarban elém tárul:

nem ereszti el a szemem

és nem a szívem. ******

Ideje szelídebb partok felé eveznünk, következzen Lithi, 

a sziget általunk látott egyetlen homokos strandja.

És tessék, ketten azaz ketten vagyunk a strandon összesen,

holott különösen családosoknak ajánlott ez a hely. 

Lassan mélyülő víz, tavernák, bícsbárok, napernyő akár 1 frappé mellé.

Ez is mennyire jellemző már: itt rajzolgatok,

és közben Trachili tornya jobban hívogat, viszont az már egy másik nap.

*

Készültem előre, felvettem a legzártabb felsőm és biztonságilag kendőt is hoztam, hátha mégsem lennék elég illedelmesen kinéző. És nem vagyok az, tényleg. A főtemplomba lépve rosszallóan mutogat lábaimra a pópa, így kerítem rögvest magam köré a kendőt. Tóni röhécsel, annak kapcsán sokkal szexisebb vagyok, mint nélküle. Ja, én, meg az 50 éves bájaim. Különben a szemérmetesség kizárólag a templonyon belül kívánatos, ajtaja előtt ugyannak a pópának illegeti magát széles mosollyal és hajtincsét ujjai közt tekergetve egy szőkeség. A cicázás bezzeg itt a szakállasnak sincs ellenére, hasát düllesztve ringatódzik előre meg hátra elégedetten, és mélyíti hangját meg bársonyítja, hehe. 

**

Valójában az igazság az, hogy egyáltalán nem akarok kattogtatni sem itt, sem a híres Trapézában, a szerzetesek egykori étkezőjében. Ennek nevezetessége a majd 18 méter hosszú, épített, márványborítású asztal, térdmagasságban kétöklömnyi mélyedésekkel. Azokban a lyukakban tartották a szerzetesek az evőeszcájgjaikat. Hiába biztat fényképezésre a teremőr, mintha lefogná valami a kezem.

*** 

Pedig az osszáriumban nem is jártunk. 

3500 nőt és gyereket gyilkoltak halomra itt a törökök.

****

Csodálkoztunk is, milyen nagy ma a légiforgalom.

*****

52000 embert lemészároltak

52000-t rabszolgaságba taszítottak

21000 elmenekült a szigetről

******

Ó, ha író lehetnék!

Ezt nézd meg!

Vrontados

a mai körünk kiindulópontja.*

Chios és egyben életem eddigi leg-legebb szerpentinje 3,3 km hosszú,

4 jobb és 4 bal hajtűkanyarral 360 méterre visz fel szinte a nulláról. Ez akkora hűélmény, hogy muszáj megállni a tetején. Tökéletes fotópontban reménykedem, ám aSony utódja képtelen a térérzékeltetésre. Nem baj, nyugtatom magam, megyünk majd rajta lefelé is egyszer.**

A tetején mintha másik szigetre pottyantunk volna, új világ kezdődik. Az út mentén

 kabócáktól hangos, zöldellő fenyves, a pártíz méteres erdősávon túl gyanúsan kopár 

semmi. Besétálok, hogy elhiggyem és tényleg csak a nagy semmi.

Döbbenetes érzés, ami a kocsiból kitekintve csak fokozódik. Gyorsan elmaradnak 

a fenyőligetek és helyettük beláthatatlan távolságban a semmiben gyönyörködhetünk.

 Persze imádom, otthagyhatatlan, viszont megörökíthetetlen, visszaadhatatlan.

A végtelenség érzésével kecsegtet.

Arra, oda és még tovább...

Fel, illeszteném a felsorolásba a szót, ám kételkedni kezdek rögtön, 

Chioson hegyet mászni... ilyen hegyeket mászni?

A puszta nagy semmi közepében újra megállunk mégis, ugyanis megpillantom az útról azt,

 aminek a helyét hiába kerestem a neten hetekig. Kopár pusztaságban gyalogolunk érte 

kb. 200 métert. Az átforrósodott föld ontja magából a meleget, vibrál a levegő körülöttünk. 

Szél sincs, ami enyhítené a gyilkot.

Megvan viszont kék meg fehérrel festett hatalmas kőzászló,

emberemnek derékegyengetős, relaxálós,

nyílt terepen, tűző napsütésben 10 percig kibírhatós.

(Ilyen kőzászlókat találni több szigeten is, ezek jelzik az ideólálkodó török légierőnek,

 hogy ez bizony görög föld s az is marad örökkétig, utolsó vérig.)

Hasonló kőrengetegben suhanunk tovább, olykor kicsi, telepített fenyőligetek 

szegélyezik utunkat. Pityos a közel s távol egyetlen települése, megállunk nézelődni. 

 Laknak itt vagy kétszázan, állítólag, ám a falu inkább kihaltnak tűnik. 

Keskeny, árkádos utcácskáin max. kétkerekű járgánnyal férnénk el.

Sok az elhagyott épület: bejárataikra, ablakaikra,

de még az egykori ólajtókra is a régmúltat idéző életképeket festett egy vígabb kedéllyel

 rendelkező valaki. A gazdasszonyos Pityos tornyának melléképületén található.

 

A falu legfőbb nevezetessége egy középkori őrtorony, ami csak vezetéssel, ám ingyenesen látogatható. A tárlatvezető ott tanyázik a torony melletti félig romos házban,  ugrik első szóra. Izgalmas lehet az élete, a vendégkönyvben négy nappal korábbi az utolsó bejegyzés. Beleképzelem magam a helyébe és azonmód megfogalmazódik fejemben a következő lehetséges chiosi átok: 

"Legyél toronyőr Pytiosban!"

Felújítása óta egy külső lépcső vezet eredeti bejáratához, ami hol is lenne,

ha nem az első emelet magasságában. 

A földszint, a második emelet illetve a tetőn lévő kilátó belső lépcsőkön közelíthető meg,

maszk használata természetesen kötelező.

Különösebb nyomokat nem hagy bennünk, a falu liliputi házacskái annál inkább. 

Döbbenet, mekkora helyen képes boldogan megélni az ember. 

A földszint és az emelet együtt jó, ha van 20 négyzetméter.

A falu főterén két kávézó is található, mi az árnyas fák alattit választjuk, ezt,

ugyanis remek az instapíárja.

A fotókon kínáltaktól némileg szerényebb kinézetű, ám valóban élvezetes ízű nemtommit

falatozunk valami kapros, joghurtos krémbe tunkolva. Végül itt is kapunk jutifalit***, távoztunkban Tóni tenyerébe töltött cukkinivirágot nyom a tulajdonos főkukta, csak úgy natúran szalfetta nélkül. 

Élmény az egész, vétek lenne kihagyni.

A falun kívül jut csak eszembe a tornyot lefényképezni, és szerencsére az annál

 impozánsabb lesz, minél inkább távolodunk tőle. Így megállunk egyszer,

kétszer,

háromszor, mire teljesen a távolba vész. 

Innentől megint a kopár hegyek lesznek a főszereplők, ezek egyre csak rémisztenek

 hívogatás helyett. Mögülük végre előbukkan a sziget északkeleti partja é satenger.

Leugrunk Langadára, amiről úgy hírlik, a leggörögösebb hangulatú falu.

Pár pillanatra az a benyomásom, egy mini Pigadiában sétálunk, aztán megyünk is tovább.

Tőle egy ugrásnyira található Agios Isidoros öble ezzel a helyes kis kápolnával.

Picuri félsziget-nyúlványon áll, nézzünk mögé is, 

kell ott még valaminek lennie és tényleg.

Tengerbe nyúló sziklájának legvégén hagymavirágok bontogatják szirmaikat százszámra.

 

Ezer méhecske dünnyögi őket körbe karikába. 

Forduljunk vissza a szárazföld irányába, hisz jobbra,

az OZ bay nevezetű remekül kiépített, minden igényt kielégítő strandon fogunk feredőzni.

Látni kell, itt fürdeni kell, még a parkolóból is hű, de fotogén.

A strandon egyébként nincs senki. De tényleg senki.

A bícsbár sem üzemel, csupán a tenger hullámzását és a kabócákat hallani.

A partszakasz apróköves, a víz gyönyörűen kékül és lassan mélyül, 

kristálytiszta, lágyan fodrozódónak tűnő hullámok ölelnek körül.**** 

Késő délután lesz, mire elindulunk hazafelé a keleti parton.

Daskalopetránál állunk meg utoljára, annál a sziklánál, melyen ücsörögve Homérosz***** verselt,

 szónokolt, tanított, stb. Csak így lehetett, a daskalo = tanár, petra = szikla, naugye?

 Azon kicsit elvitatkozunk, merre fordulva szövegelt a nagy költő, majd hagyom 

meggyőzni  magam, az érv valóban kézenfekvő. A tengert bámulva majd 

háromezer évvel ezelőtt is könnyebben foroghatott az ember nyelve. 

(Lenyeshetnék mögülem az ágakat, mert ott a tenger!)

Itt csak diák lehetek, aki felmondja szépen a bebiflázott leckét

a duplán nevezetes óriási kőről:

mely Kübelé legrégibb ismert szentélye is volt görögföldön.

 

*

Na de odáig eljutni, na az is egy kihívás.

**

Nem jártunk rajta sohasem többé.

***

Chioson majd minden étkezésünk befejezésekor kaptunk ajándékot még 

mielőtt fizettünk volna, általában gyümölcsöt vagy nyalánkságot.

****

Nem látszik, de veszettül fúj a szél, így kimaradok a jóból megint.

*****

Mellesleg itt született. Vagy nem, mert Chioson kívül magáénak mondja őt 

Izmir, Colophon, Ithaca, Pyrgos, Argos és Athén.